Hazai pályán győztük le a Sándorfalvát

gem-8920.jpg

Az NB III-ra készülő Sándorfalva ellen játszottuk első hazai nyári felkészülési mérkőzésünket. Csapatunk 2-0-ás győzelmet aratott.

A kezdőnkben a hét nyári szerzemény közül hatan kaptak helyet: Laczkó Zsolt az első félidei csapatába nevezte Prokop Rostislavot, Széles Imrét, Vékony Viktort, Dragan Cubrát, Haragos Viktort és Gera Zalánt is, Mikló Roland a második félidőben pályára lépő tizenegy tagja volt.

Az első lehetőség Gera Zalán előtt adódott, lövését azonban fogta a sándorfalvi kapus. Egy másik nyári érkezőnk, Haragos Viktor még közelebb járt a gólhoz, a gyönyörű szép tekerése a kapufán csattant. A 16. percben Mádi Szabolcs elhúzta a labdát a kiérkező kapus mellett, megcsinált egy nyugodt visszacselt, majd ballal a hosszúba lőtt (1-0). A hőség ellenére megvolt az irama a mérkőzésnek. Egy-két vendég lehetőség is adódott a kisebb védelmi megingásaink miatt, de védőinknek sikerült javítani minden alkalommal. Az első félidő hajrájában Prokop a kapuból indította Haragost, de a ziccere kimaradt.

gem-9119.jpg

A szünetben bemutattuk legújabb nyári érkezőnket, aki nem volt más mint az első félidőt a pályán töltő, és majdnem gólt szerző Haragos Viktor.

A fordulást követően Halmai Ádám fejese jelentett gólveszélyt, de a helyén volt a Sándorfalva hálóőre. A második játékrészben már kevésbé forogtak veszélyben a kapuk. A 86. percben Tóth-Gábor Kristóf harcolt ki tizenegyest, amit nagyon magabiztosan értékesített is (2-0). Támadónk ezzel beállította a 2-0-ás végeredményt.

Első félidei csapatunk:
Prokop Rostislav, Széles Imre, Vékony Viktor, Szabó Ákos, Kalmár Olivér, Vágó Levente, Tóth Norman, Dragan Cubra, Haragos Viktor, Gera Zalán, Mádi Szabolcs

Második félidei csapatunk:
Illés Bence, Lukácsi Mátyás, Vanja Zvekanov, Pleskó Patrik, Mikló Roland, Rabatin Richárd, Miskolczi Domonkos, Halmai Ádám, Bodnár Balázs, Karácsonyi Gábor, Tóth-Gábor Kristóf

Felkészülési mérkőzés, Szeged, Szent Gellért Fórum, 1-es gyakorlópálya
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Sándorfalva SK 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Mádi, Tóth-Gábor

Kiérkező szurkolóinknak ezúton is köszönjük a támogatást!


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink