Korábbi gólkirályt szerződtettünk támadósorunkba

1782834439264.jpg

Csákvárról érkezett csapatunk új szélsője, Haragos Viktor nálunk folytatja pályafutását.

Haragos Viktor utánpótlás szinten megfordult az MTK, a Honvéd és a Monor csapatánál is, végül utóbbi klubnál, szülővárosa együttesében mutatkozott be a felnőttek között. A támadó négy idényt húzott le a Monornál, 2023-ban a NB III. Közép csoportjának gólkirálya is volt. Ezután a Honvéd szerződtette, viszont a kispesti klubnál mindössze egy idényt töltött. 2024 nyarán a Csákvár jelentette Haragos pályafutásának következő állomását.

A 24 éves szélső az elmúlt NB II-es bajnoki idényben 18 mérkőzésen lépett pályára, ezek alatt négy gól és két gólpassz volt a mérlege, ezzel a csákvári együttes harmadik legeredményesebb játékosának bizonyult. Haragos a pályafutása során már 59 másodosztályú bajnokin lépett pályára.

"Nagyon izgatottan várom az új idényt, nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy klubhoz igazolhattam. Ambíciózus vagyok, és arra számítok, hogy szép szezon előtt állunk. Rendkívül szeretem magát a futballt. A játékom kapcsán azt mondanám el, hogy jól támadom a mélységi területeket, szeretek cselezni, gólérzékenynek is mondanám magam, de szeretem kiszolgálni is a társakat. Viszont a csapat az első, a lényeg, hogy a csapat jól szerepeljen" - mondta új igazolásunk, Haragos Viktor, akit a Sándorfalva elleni edzőmérkőzés félidejében mutattunk be a szurkolóknak.

Üdv Szegeden, Viktor! Sok sikert kívánunk kék-feketében!


2026/2027
Merkantil Bank Liga
1. forduló
2026.07.26. vasárnap
TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Tiszakécske Városi Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Kolorcity Kazincbarcika SC 0
02. HR-Rent Kozármisleny 0
03. DVTK 0
04. Soroksár SC 0
05. VIDEOTON FC Fehérvár 0
06. FC Ajka 0
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0
08. KARCAGI SC 0
09. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0
10. Szentlőrinc 0
11. Gyirmót FC Győr 0
12. BVSC-Zugló 0
13. KECSKEMÉTI TE 0
14. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 0
15. FC Nagykanizsa 0
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 0

Partnereink