Újabb hazai meccs következik

beharangozo-szentlorinc-0928.jpg
Vasárnap 17 órakor a Szentlőrincet fogadjuk a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában.

A JAVÍTÁS REMÉNYÉBEN

NB II-es csapatunk számára nem úgy alakult az előző forduló, ahogy szerettük volna. A Soroksár három gólt szerezve három ponttal távozott a Szent Gellért Fórumból. Az a szép a futballban, hogy minden héten jön egy újabb javítási lehetőség, ezúttal pedig ismét hazai pályán nyílhat lehetőség erre. Aczél Zoltán együttese három győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel, a hetedik helyről vághat neki a Szentlőrinc elleni megmérettetésnek.

ELLENFELÜNKRŐL

A Szentlőrinci Sportegyesületet 1912-ben alapították. A Baranya vármegyeiek az előző idényben minden várakozást felülmúlva, újoncként az ötödik helyen végeztek az NB II-ben. Walter Róbert együttese nem kezdte rosszul az idei szezont sem: két győzelem mellett három döntetlent és két vereséget könyvelt el eddig, ezzel kilenc egységgel a nyolcadik hely áll a táblázaton. A Szentlőrinc legeredményesebb játékosa a korábban klubunknál is megforduló Nagy Richárd 3 találattal.

MECCSTÖRTÉNELEM

A Szentlőrinc ellen még nyeretlenek vagyunk. Az eddigi tíz összecsapásból hétszer a baranyaiak nyertek, háromszor döntetlent értünk el.

EZT VÁRJÁK

Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Tudom, hogy hosszú ideje sikertelen a csapat a Szentlőrinc ellen. A héten megbeszéltük a játékosokkal, mi az, amin változtatnunk kell. Nem fordíthatjuk magunk ellen a szurkolóinkat! Benne van, hogy hibázunk, viszont a mentalitás alapkövetelmény. Hozzáállásban topon kell lenni! Akár a Szent Gellért Fórumban játszunk, akár idegenben, le kell dominálnunk az ellenfelet. Nem fordulhat elő olyan, mint a legutóbbi mérkőzésünk utolsó félórájában. Minden tekintetben javulást várok. A Szentlőrinc egy erős csapat, amely évek óta jó állománnyal rendelkezik, minden posztra van két azonos képességű labdarúgója. Nem lesz könnyű dolgunk, de bízom benne, hogy a csapat megértette, amiről beszéltünk.

Waltner Róbert, a Szentlőrinc SE vezetőedzője: – Egy jó csapattal fogunk találkozni vasárnap, akiknek a célja a feljutás, de bízok a játékosaimban és szeretnénk sikeresen elhagyni a pályát!

JEGYINFORMÁCIÓK

A mérkőzéssel kapcsolatos jegyinformációkról ITT írtunk bővebben.

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 19
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. DVTK 15
10. BVSC-Zugló 14
11. Szentlőrinc 14
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 13
13. FC Nagykanizsa 12
14. KARCAGI SC 11
15. HR-Rent Kozármisleny 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink