Hatpontos rangadó vár ránk Szombathelyen

beharangozo-1.jpg
Vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás otthonában lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában.

NAGY SKALPOT GYŰJTÖTTÜNK

NB II-es csapatunk az előző fordulóban egy kiváló hangulatú mérkőzésen Bíró Bence büntetőből szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd együttesét a Szent Gellért Fórumban. Mivel Alekszandar Sztevanovics tanítványai korábban a Vasast is felülmúlták, így elmondható: mindkét tavaly még NB I-ben szereplő csapatnál jobbnak bizonyultunk hazai pályán. A kispestiek elleni győzelemmel 10 fordulót követően 17 ponttal a tabella hatodik helyéről várhatjuk a szombathelyi mérkőzést.

ELLENFELÜNKRŐL

A Szombathelyi Haladást 1919-ben alapították. A klub legnagyobb sikere egy magyar bajnoki bronzérem (2008–09), valamint három Magyar Kupa-ezüstérem. A csapat hivatalos színei a zöld és a fehér, otthonuk a Haladás Sportkomplexum, amely 9800 néző befogadására alkalmas. A Hali az elmúlt hét fordulóban nem talált legyőzőre, az előző két mérkőzését (Soroksár 2-1, Budafok 1-0) pedig egyaránt megnyerte. A Vas vármegyeiek 10 fordulót követően 15 ponttal a tabella hetedik helyén állnak, két ponttal lemaradva mögöttünk. A csapat legeredményesebb játékosa Rácz Barnabás 3 találattal.

MECCSTÖRTÉNELEM

A Szombathelyi Haladás együttesével eddig 8 alkalommal találkoztunk. Az örökmérleg 3 vasi győzelem mellett, 3 döntetlent és 2 Szeged-sikert mutat. Az összesített gólarány 7-7. Érdekesség, hogy mindkét Haladás elleni győzelmünket az előző szezonban arattuk: Szombathelyen Gajdos Zsolt góljával 1-0-ra nyertünk, míg a tavaszi visszavágón Könczey Márk, Kundrák Norbert, valamint Kővári Róbert találataival 3-0-ra diadalmaskodtunk a Szent Gellért Fórumban.

EZT VÁRJA A MESTER

Alekszandar Sztevanovics: – A Haladás az egyik legjobb formában lévő csapat a bajnokságban, ezt az eredmények is bizonyítják. Nemcsak eredményesen, hanem szépen futballoznak. Nem a legideálisabb időpontban találkozunk velük. Folyamatosan fejlődünk és próbálunk állandóságot teremteni a teljesítményünkben. A terveinkhez hűen a céljaink elérése érdekében sikeresnek kell lennünk ezen a mérkőzésen. Hiszem, hogy kellően erősek vagyunk ehhez. Korábban már többször is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk jól játszani a top csapatokkal szemben, ha megőrizzük ezt a hozzáállást, jó esélyünk lesz a sikerre. 

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK

A mérkőzés helyszíne a Szombathelyi Haladás Sportkomplexum, amelynek címe: Szombathely, Rohonci út 3., 9700. A vendégjegy ára egységesen 1200 forint. 6 éves kor alatt ingyenes a belépés. A pénztár vasárnap 15 órakor nyit. A mérkőzésre online is lehet jegyet vásárolni a Jegymester felületén keresztül.

KÖZVETÍTÉS

A mérkőzést élőben közvetítjük a hivatalos Youtube-csatornánkon.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 19
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. DVTK 15
10. BVSC-Zugló 14
11. Szentlőrinc 14
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 13
13. FC Nagykanizsa 12
14. KARCAGI SC 11
15. HR-Rent Kozármisleny 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink