Gólzápor és dráma a javából: tíz év után legyőztük a Vasast!

bc5k9609.jpg
Hétgólos meccsen múltuk felül az angyalföldieket a Szent Gellért Fórumban!

Alekszandar Sztevanovics két helyen változtatott a kazincbarcikai győztes csapaton: Palincsár Martin és Borvető Áron helyére bekerült a kezdőbe Óvári Zsolt, valamint a sérülésből felépülő Nyári Patrik. Vezetőedzőnk ezúttal sem számíthatott a sérüléssel bajlódó Kővári Róbert és Haris Attila játékára.

A délután kezdődő, szüntelenül zuhogó esőzés ellenére több mint 2000 szurkoló látogatott ki a Szent Gellért Fórumba. Az ünnepélyes kezdőrúgást a szegedi labdarúgás legendás alakja, Orosházi Lászlót végezte el. A korábbi kiváló középpályás 1956. február 13-án született Budapesten. Játékos pályafutása során három évet töltött a Vasasnál, a SZEOL AK csapatát pedig 6 esztendőn át erősítette. 1981-ben a Fradi elleni 2-1-es győzelem során lőtt bombagóljával örökre belopta magát a szegedi drukkerek szívébe.

bc5k9106.jpg

Vasas nyomással kezdődött a találkozó, a vendégek az első tíz percben beszorítottak bennünket a kapunk elé, de érdemleges helyzetet nem tudtak kialakítani. A játékvezető talán némileg túlzó módon az első negyedórában Tóth Bencének és Könczey Márknak is felmutatta a sárga lapot.

Tizenöt perc elteltével kijöttünk a nyomásból és kisebb tűzijátékot rendeztünk az angyalföldi kapu előtt: előbb Prosser Dániel lövését blokkolták, majd Papp Áron átlövésétől tarthattak a védők, ezt követően pedig Könczey Márk kísérletét hárította Uram János.

bc5k9142.jpg

A 26. percben megtört a jég: Óvári Zsolt tizenöt méterről megeresztett fű alatt surranó lövése utat talált a Vasas hálójába. 1-0. A vendégek még fel sem ocsúdtak a gól okozta a sokkból, máris jött a következő: Papp Áron mesterien emelte át a kissé feleslegesen kimozduló Uram Jánost, ezzel megduplázva előnyünket. 2-0.

Félóra telt el a meccsből, amikor egy szögletet követő kavarodás után csak a kapufa mentette meg az angyalföldieket a harmadik góltól. A játékrész hajrájában magához tért a Vasas: előbb Baráth Botond szöglet utáni fejesét kellett bravúrral kipaskolnia a léc alól Molnár-Farkas Tamásnak, majd Novothny Soma bólintott a bal kapufára. A szünetre 2-0-ás szegedi előnnyel vonulhattak a felek.

bc5k9143.jpg

Papp Áron helyzetével kezdődött a második félidő, csak a bevetődő Baráthon múlt, hogy nem talált kaput a fiatal szélsőnk. A 60. percben szépített a Vasas miután egy jobboldali beadás után Radó András közelről a hálónkba stukkolta a labdát. 2-1.

A 76. percben Papp Áron szabályosnak tűnő labdaszerzését követően a játékvezető szabadrúgást ítélt a Vasas javára. A középre ívelt labdát Ihrig-Farkas Sebestyén a keresztléc segítségével a kapuba fejelte. 2-2.

bc5k9509.jpg

Az egyenlítő gól nem szegte kedvünket, sőt, öt perccel később újra átvettük a vezetést, miután egy oldalsó szabadrúgás után elképesztő kavarodás alakult ki a Vasas kapuja előtt, végül Szilágyi Zoltán a kapuba kotorta a labdát. 3-2. 

A 87. percben megfogyatkozott a Vasas, miután Szivacski Donát megkapta a második sárga lapját.

Sokan már elkönyvelték a 3-2-es végeredményt, amikor a 91. percben a játékvezető büntetőt ítélt a vendégek javára. A tizenegyest Radó András higgadtan értékesítette. 3-3.

A slusszpoén azonban csak ezután jött: a 93. percben Tóth Bence szerzett labdát, majd Gajdos Zsolt viharzott el a baloldalon, majd a tanári beadására a néhány perccel korábban csereként beálló Borvető Áron érkezett tökéletesen és egy védhetetlen fejessel beállította a 4-3-as végeredményt. Legutóbb 2013-ban múltuk felül az angyalföldi együttest.

Csapatunk ezzel a győzelemmel két fordulót követően százszázalékos mutatóval, 6 ponttal a tabella élén áll. Alekszandar Sztevanovics tanítványai jövő héten, vasárnap az Ajka otthonában vizitálnak.

bc5k9670.jpg

Merkantil Bank Liga, 2. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Vasas FC 4–3 (2-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2083 néző. Vezette: Pillók Ádám (Vígh-Tarsonyi, Vrbovszki).
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi, Nagy Zs., Tóth B. – Papp Á. (Gera, 86.), Gajdos, Prosser (Palincsár, 61.). – Nyári (Radics, 69.), Bíró, Óvári (Borvető, 86.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Vasas: Uram – Ódor (Ihrig-Farkas, 59.), Szivacski, Baráth B., Deutsch – Urblik (Sztojka, a szünetben), Hidi M. – Faragó (Girsik, 59.)., Holender (Radó, a szünetben), Hinora (Zimonyi, 84.) – Novothny. Vezetőedző: Desits Szilárd.
Gól: Óvári (26.), Papp Á. (28.), Szilágyi (81.), Borvető (90+4.), ill. Radó (61.), Ihrig-Farkas (77.), Radó (90+2., 11-esből).
Kiállítva: Szivacski (87.).

Alekszandar Sztevanovics: – Gratulálok a játékosomnak, hiszen egy nagy győzelmet arattak egy nagyszerű csapat, a Vasas ellen. Nagyon nehéz meccs volt, mert több hiányzónk volt sérülésből adódóan, leginkább a középpályán. Büszke vagyok a játékosokra, sokat dolgoztak, megérdemelten nyerték meg ezt a meccset. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy elfogadták az összes változtatást a meccs során. Köszönöm a szurkolóinknak is, hogy ilyen rossz időben is kijöttek, most könnyű szurkolni nekünk, mert megy a szekér, de ez nem lesz mindig így, és ennek a fiatal csapatnak szüksége van a támogatásra.

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
17. forduló
2026.02.08. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. BUDAPEST HONVÉD FC 35
02. KECSKEMÉTI TE 30
03. VASAS FC 30
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 28
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
06. KARCAGI SC 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 23
08. HR-RENT KOZÁRMISLENY 21
09. TISZAKÉCSKEI LC 20
10. FC AJKA 19
11. BVSC-ZUGLÓ 17
12. SZENTLŐRINC 16
13. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15
15. BUDAFOKI MTE 14
16. SOROKSÁR SC 13

Partnereink