Következik a nyári felkészülési szezon második edzőmérkőzése Alekszandar Sztevanovics legénysége számára. A múlt heti, Hódmezővásárhely ellen aratott 2-1-es győzelmet követően egy újabb harmadosztályú együttes, a Körösladány ellen gyakorolhat a csapat hazai környezetben.
„A játékosok egészsége a legfontosabb. Kicsit fáradtak jelenleg, de ez érthető a felkészülés mostani fázisában. Mindenki jól dolgozik, a szakmai stábbal elégedettek vagyunk a csapatot látva. Még csak az út kezdetén járunk, de már eddig is sok mindent elértünk. Sokat kell még dolgoznunk azon, hogy a koncentrációnkat megőrizzük a végsőkig, továbbá a taktikai elemeken is van még mit csiszolni. A következő felkészülési mérkőzés fontos, mert a HFC ellen taktikai szempontból nagy hibákat vétettünk kulcspillanatokban, bízom benne, hogy a szombati találkozón kiküszöböljük ezeket. Hiszem, hogy a játékosok megértik az üzenetet és tudják, hogy mit várunk el tőlük.” – nyilatkozta Alekszandar Sztevanovics vezetőedző.
A szombaton 11 órakor kezdődő edzőmérkőzés nyilvános lesz, de csak a sétány felől lehet megtekinteni. Nem ez lesz az egyetlen összecsapás aznap: NB III-as csapatunk 18 órakor a román másodosztályú CSC Dumbravita együttesét fogadja.





