Javában zajlik második csapatunk felkészülése az NB III Dél-Keleti csoportjának küzdelmeire. A fakó múlt héten lejátszotta első edzőmérkőzését az ugyancsak harmadosztályú Tiszafüred otthonában. A találkozó 2-1-es hazai sikerrel zárult, ugyanakkor fiatal csapatunk hasznos tapasztalatokkal gyarapodott.
Andorka Péter tanítványai a következő erőpróbát szombaton tartják a CSC Dumbravita ellen. Az újszentesi gárda az előző idényben a 13. helyen zárt a román másodosztály alapszakaszában, majd a „B” jelű osztályozós csoport 3. helyén végzett, ezzel bennmaradt a ligában.
„A felkészülési időszak során a lehető legnehezebb ellenfelekkel szeretnénk összemérni tudásunkat, erre kiváló alkalom lesz a Dumbravita elleni mérkőzés. Célunk, hogy az edzéseken gyakorolt taktikai elemekből minél többet visszakapjunk, emellett az is fontos, hogy a fiatal játékosaink egy magas játékerőt képviselő csapattal szemben is helytálljanak. A hozzáállással maximálisan elégedett vagyok, mindenki a legjobbját nyújtja a tréningeken. Nincsenek könnyű edzések, biztosan fáradtak a srácok, de ez a felkészülés jelen szakaszában normális.” – nyilatkozta Andorka Péter vezetőedző.
A szombaton 18 órakor kezdődő edzőmérkőzés nyilvános lesz, de csak a sétány felől lehet megtekinteni. Nem ez lesz az egyetlen összecsapás aznap: NB II-es csapatunk 11 órakor a Körösladányt fogadja.
Gémes Sándor fotói a szerdai edzésről:





