Elkészült az NB III csoportbeosztása

mlsz-logo.jpg
Az MLSZ kedden közzétette az új rendszerben lebonyolítandó labdarúgó NB III csoportbeosztását. Második csapatunk a Dél-keleti csoportba került. 

A versenyszabályzat értelmében bajnokság július 30-án kezdődik, és 2024. május 26-án ér véget.

NB III. DÉL-KELETI CSOPORT: Szeged-Csanád GA II., Békéscsaba, BKV Előre, Cegléd, ESMTK, FC Dabas, Füzesgyarmat, Hódmezővásárhely, Honvéd II, Kecskemét II, Körösladány, Martfű, Monor, Pénzügyőr, Szolnoki MÁV, Vasas II.

Mint arról honlapunkon beszámoltunk, a sikerrel megvívott osztályozót követő bő kéthetes pihenő végeztével, hétfő délután elkezdte a felkészülést az NB III-ba feljutott második csapatunk. Andorka Péter együttese öt edzőmérkőzést vív az alapozó időszak során, július 10-én pedig ötnapos edzőtáborba utazik a gyulai Grosics Akadémiára.

Második csapatunk edzőmérkőzései a nyári felkészülési időszakban:

Július 1. Tiszafüred
Tiszafüredi VSE (NB III.) – Szeged-Csanád GA II.
Július 8., Szent Gellért Fórum
Szeged-Csanád GA II. – CSC Dumbravita (román II. osztály)
Július 12., Gyula
Szeged-Csanád GA II. – Körösladányi MSK (NB III.)
Július 15., Szolnok
Szolnoki MÁV FC (NB III.) – Szeged-Csanád GA II.
Július 22., Szent Gellért Fórum
Szeged-Csanád GA II. – Gyulai Termál FC (Vármegye I.)


2026/2027
Merkantil Bank Liga
2. forduló
ma, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BVSC-Zugló
0
—
0
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 19
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. DVTK 15
10. BVSC-Zugló 14
11. Szentlőrinc 14
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink