Tóth Gábor: Nyugodtságot teremtett a karrieremben a Szeged-Csanád GA

szeged-mezokovesd-galeria-22.jpg
35 esztendős hátvédünk 2015 februárjában érkezett klubunkhoz, azóta 127 bajnoki mérkőzésen 11 gólt szerzett kék-fekete színekben. Tóth Gábor játékosként távozik, de elképzelhető, hogy továbbra is a klub alkalmazásában marad.

– A mai modern futballban kevesen mondhatják el magukról, hogy összesen három csapatban szerepeltek profi pályafutásuk során. Hogy-hogy nem lett belőled is „vándormadár?”
– Az a három tulajdonképpen kettő! A Dunaferr utánpótlásában nevelkedtem, utána viszont csak egy szezont játszottam Dunaújvárosban a felnőttek között. A Lombard Pápa együttesében az NB I-ben játszhattam, ameddig tudtam, éltem a lehetőséggel. Szegeden tetszett a projekt, amit felvázolt Adem Kapics sportigazgató. Már amikor ideigazoltam, szó volt a stadionról, vonzó volt, hogy hazaköltözhet a csapat. Nyugodtságot teremtett a karrieremben a szegedi klub, nem akartam máshova menni, megint megszokni egy új helyet. Ráadásul már a szerződéskötésnél is szóba került, hogy játékos pályafutásom után is van lehetőség a klubnál maradni.

– Különleges kapocs van közted és a szezon végén visszavonuló Germán Tamás között: egy napon születettek, ráadásul mindketten játszottatok Pápán. Milyen a viszonyotok?
– Nagyon jó a kapcsolatunk! Elég sokat beszélünk, nem csak a fociról, hanem az élet egyéb dolgairól is. Tomi kevesebb időt töltött Pápán, több helyen is kipróbálta magát és összességében egy nagyon szép karriert futott be ezen a szinten. Megbecsülik a klubnál, ez egy nagyszerű dolog! Sokat segített a csapatnak a pályán és azon kívül is. A klub hosszútávon is profitál, ha itt marad.

german-toth.jpg


– A tavalyi szezonkezdet előtt súlyos sérülést szenvedtél. Sokan talán elkönyvelték, hogy vége a karrierednek, mégis visszatértél egy évvel később. Hogyan élted meg ezt az időszakot?

– Hullámzó periódus volt ez az életemben. Mentálisan megviselt, hogy az első forduló előtt súlyos térdszalag szakadást szenvedtem, ráadásul egy ilyen sérülésből 30 év felett már nem könnyű visszajönni. Úgy érzem, hogy egy eredményes rehabilitációt követően elfogadható szintre küzdöttem vissza magam. Nem volt könnyű, de lehetett volna jobb is. Lekopogom, a karrierem során szerencsés voltam a sérülések terén, a legtöbbször gyorsan regenerálódtam. Szép emlék marad, hogy a visszatérésem utáni első meccsen betaláltam a III. Kerület ellen.

– Ha már a góloknál tartunk, hét év alatt 127 bajnoki mérkőzésen 11 gól fűződik a nevedhez. Melyik volt a legemlékezetesebb találatod a Szeged-Csanád GA színeiben?
– Még 2016-ban a SZEOL ellen volt egy szép gólom az SZVSE-pályán. Az idei szezonból a Mezőkövesd elleni találatom is sokáig emlékezetes marad, hiszen azzal sikerült hozzájárulnom a bravúros továbbjutáshoz. Az egyik a szépsége, a másik fontossága miatt ébreszt bennem szép emlékeket.

szeol-szeged-2011-35-gs.jpg


– Játékosként ez az utolsó szezonod Szegeden. Hogyan tervezed a jövőd?
 
– Érzek még magamban annyit, hogy játsszak. Az idei bajnokság egy új helyzetet teremtett számomra, kevesebb játéklehetőséget kaptam. Igaz, nagyon jól ment a csapatnak, így nehéz volt bekerülni. Nem panaszkodtam, csináltam a dolgom. Látok rá esélyt, hogy játékosként még folytassam máshol, de szívesen maradnék a klubnál, hogy a labdarúgás más területén is fejlődhessek.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
18. forduló
2023.12.10. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 40
02. ETO FC GYŐR 38
03. VASAS FC 32
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 31
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 30
06. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 23
07. GYIRMÓT FC GYŐR 23
08. BUDAFOKI MTE 22
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 22
10. PMFC 22
11. SOROKSÁR SC 21
12. BUDAPEST HONVÉD 21
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 19
14. BVSC-ZUGLÓ 17
15. TISZAKÉCSKEI LC 16
16. BFC SIÓFOK 13
17. FC AJKA 11
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 10

Partnereink