Szombati focimaraton

up.jpg
Szombati napon felkészülési tornát szervezett klubunk U10-es és U11-es korosztálya, a Szent Gellért Fórum csarnokában.

Délelőtt a fiatalabb, 2011-es korosztály tagjai vették birtokba a termet, míg délután a 2010-es születésűek játszottak. Mivel a csapatok nagy része november eleje óta nem nagyon játszott mérkőzéseket, így a torna egyértelmű célja az volt, hogy játéklehetőséget és játékörömöt biztosítson a csapatok játékosainak. Mind a két korosztályban négy-négy csapat vett részt a rendezvényen és körmérkőzéseket játszottak egymással. Edzőkollégák egyetértettek a nap fő céljával- játéköröm- így az eredményességet háttérbe szorítva, ennek megfelelően játszottak. Érem és kupa nem volt, jókedv és szép gólok igen!

U10-es korosztályban a SZEOL, a Móravárosi Kinizsi és a gyulai Grosics Akadémia fogadta el a meghívásunkat, így ők meccseltek a Czebe Norbi, Zemkó Viktor irányította csapatunk ellen. A csapatok 2x15 perces mérkőzéseket játszottak.

 

Résztvevő csapatok és értékelések:

 

Horváth Zoltán, edző (Móraváros):

„A tornán a csapatunkat azok a játékosok képviselték a többi csapattal együtt, akiknek az ősz folyamán talán kevesebb játéklehetőség jutott. 
Keveset passzoltunk, abból kicsit többet vártam volna, főként kényszerítő játék tekintetében, valamint a csapat együttes védekezése sem volt az igazi. 
Pozitívum és kifejezetten tetszett, hogy mind a négy csapat játékra törekedett. A mi játékosaink is erre törekedtek, a hibák ellenére is. Tetszett a gyerekek harcossága, még ha olykor esetleg szólni kellett emiatt. Elégedett voltam összességében a fiúkkal! 
Hasznos és jó meccseket játszottunk, jó volt megtörni ezzel az edzések monotonitását, látható volt, hogy a gyerekek már ki voltak éhezve az „éles” meccsekre, köszönjük a részvételi lehetőséget! 

 

Fülöp Tibor, edző (SZEOL): 

„Nagyon örültünk, hogy részt vehettünk a tornán. Sportszerű, jó mérkőzéseket tudtunk játszani. A fejlődésünkben nagyon sokat segítenek ezek mérkőzések és nagyon hasznos lenne ha több ilyen mérkőzést tudnánk játszani. A csapatommal elégedett vagyok, az edzéseken tanultakból sok mindent visszaláttam a pályán.”

 

Czebe Norbert, edző (Szeged-Csanád G.A.):

Közös cél és kérés volt a csapatok felé, hogy eredménycentrikusság nélkül, a gyerekek fejlődését szem előtt tartva, minden gyereknek ugyanannyi játéklehetőséget biztosítsanak, emellett törekedjenek játékukat hátulról felépíteni. Ez az első perctől az utolsóig megvalósult, így a részvétel mellett ezt is köszönjük a résztvevő csapatoknak és edzőiknek.
Csapatunk igyekezett az edzésen tanultakat a mai napon hasznosítani, inkább több mint kevesebb sikerrel. A labdás társat nem mindig segítették megfelelően, melyet a továbbiakban igyekszünk fejleszteni az egyéni védekezés mellett. Rendkívül hasznos szombat délelőttön vagyunk túl!

 Az U11-es korosztályban 26 perces mérkőzéseket játszottak a résztvevő csapatok. A hazaiak mellett az Orosháza, a Szentes és az FK Szeged csapatai léptek parkettra. 

 

Résztvevő csapatok és értékelések: 

 

Herceg Szabolcs, edző (Szentes): 

„A gyerekek és én is nagyon jól éreztük magunkat, mind a három mérkőzés hasznos volt számunkra, több dolgot is gyakorolhattunk jó ellenfelek ellen. Köszönjük a meghívást, reméljük a közeljövőben is találkozunk!”

 

Dobó László, edző (FK Szeged):

„Maximálisan elégedett vagyok a torna szervezettségével. Az ellenfelek magas színvonalat képviseltek, de a csapatom hozzáállására sem lehetett panasz és az ilyen jellegű tornák fontos szerepet játszanak a fejlődésünkben.”

 

- Szeged-Csanád Grosics Akadémia 

Hacker Bence (edző):

„Először is, nagy örömmel tölt el, hogy vendégül tudtunk látni hat csapatot és hosszú idő után játéklehetőséget adni a gyerekeknek. Saját csapatom játéka nem annyira volt pozitív.  Első meccsen remekül játszottunk, végig kezdeményezően játszottunk, később viszont visszaestünk és nagyon sok hibával játszottunk, alap dolgokat szem elől tévesztve. Továbbra is sok a tanulnivaló, de bizakodóak vagyunk!”

 

A klubnál dolgozó szakembereink mindkét korosztály tornáját sikeresnek és hasznosnak ítélték. „Örömteli, hogy ilyen remek körülmények között tudtunk hat csapatot vendégül látni a mai napon és játéklehetőséget –ezzel tanulási lehetőséget- biztosítottunk a játékosoknak. Jelenlegi, nehéz helyzetben ez talán a legfontosabb! Úgy láttuk a gyerekek jóízűen fociztak, ami nem csoda, hiszen teljesen más mérkőzéseken szerepelni, mint edzésen egymás ellen játszani. Továbbá nagyon pozitív volt az edzőkollégák kommunikációja a mérkőzéseken és a csapatok játékra való törekvése”- zárta gondolatait Hacker Bence.

 

 

 

 

 


Csatolmányok:

2025/2026
Merkantil Bank Liga
14. forduló
2025.11.23. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
FC AJKA
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 29
02. BUDAPEST HONVÉD FC 26
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 23
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 22
06. KARCAGI SC 22
07. KECSKEMÉTI TE 20
08. TISZAKÉCSKEI LC 18
09. BVSC-ZUGLÓ 14
10. HR-RENT KOZÁRMISLENY 14
11. FC AJKA 13
12. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 13
13. SOROKSÁR SC 12
14. SZENTLŐRINC 11
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 11
16. BUDAFOKI MTE 9

Partnereink