1983-ban UEFA Kupa elődöntőt játszott, most hozzánk hasonlóan a harmadosztályból szeretne feljebb kerülni a Szeged-Grosics Akadémia hétfői, törökországi ellenfele, a román Universitatea Craoiva. A két együttes jó iramú csatáját akár több góllal nyerhettük volna, mert a játékot igazán a mieink akarták a játszani, ellenfelünk inkább a védekezésben jeleskedett. A mieink egy kezezés után elmaradt büntetőt kértek számon - joggal - a litván játékvezetőn, de a 37. percben már ő sem tudott segíteni az egyetemistákon. Csapatunk Germán Tamás távoli bombájával szerezte meg a vezetést. A második félidőben hasonló koreográfia érvényesült, Joao Janeiro együttese szemre is tetszetős akciókat vezetett, a románok örülhettek, hogy csak egy góllal vezettünk. A litván bíró aztán újra belenyúlt a meccsbe, a 80. percben a Craiova egy erősen véleményes eset után egyenlített.
- Jobbak voltunk, de a győzelmet egyéni hibák miatt elszalasztottuk - nyilatkozott Joao Janeiro vezetőedző.
Szeged-Grosics Akadémia: Szántai - Andorka, Zvara, Moga, Pászka, Tóth, Popin, Achim, Germán, Zabari, Orosz. Cserék: Alekszics, Máté, Manga, Horváth, Erdei, Farkas, Hegedűs, Cigan.
Universitatea Craiova: Mogoșanu - Negru, Dănănae, Avram M, Grecu, Tănase, Codoban, Raicea, Zimta, Răducanu, Bălan. Cserék: Chindriș, Ciuca, Kovari, Perez, Suciu.
Gólszerzők: Germán ill. Balan.
A Szeged Grosics Akadémia téli edzőmérkőzéseinek tervezett programja:
Január 26. Szeged-Grosics - Makó FC 3-0
Január 29. Szeged-Grosics - UTA Arad 0-0
Január 31. UTA Arad - Szeged-Grosics 1-1
Február 2. Szeged-Grosics - HFC 5-0
Február 4-től-15-ig edzőtábor:
Február 6. Szeged-Grosics - FC Hebar Pazardzik 0-1
Február 8. Szeged-Grosics - Rapid Bukarest 0-0
Február 11. Szeged-Grosics - U. Craiova 1-1
Február 14. Szeged-Grosics - Tobol "B"
Február 20 11.00 Füzesgyarmat - Szeged-Grosics





