Gálhidi György: ..."a puding próbája az evés!"

galhidi5.jpg
Gálhidi György kinevezése óta éppen három hét telt el, ezalatt folyamatosan tartotta az edzéseket és három felkészülési mérkőzést is lejátszott a Szeged 2011 együttese. Az Orosháza elleni 4-1-es siker után kértük a vezetőedzőt egy újabb rövid értékelésre.

Vitos György:
- Vágjunk ismét a közepébe! Mi a véleménye a szurkolóink azon állításáról, hogy a riválisok, pl. Szolnok sokkal jobban igazolnak, kizárólag az NB I-ből erősítenek?!
Gálhidi György:
- Azt szokták mondani, hogy a puding próbája az evés! Úgy gondolom, hogy ezekről az erősítésekről majd csak a szezon végén, június közepén lesz érdemes beszelni! Amennyiben bent maradunk – amiben nagyon bízom –, akkor jól igazoltunk, ha nem – el sem tudom képzelni –, akkor mellényúltunk… Az biztos, hogy szinte minden csapat nagyon komolyan erősített és fogadkozik, aminek reményeim szerint a mérkőzések színvonalában lesz jól látható eredménye!!!

V. Gy.:
- Három meccsből három győzelem, 11-2-es gólkülönbséggel! Hogyan látta idei harmadik felkészülési találkozónkat, a jó erőkből álló, az NB II-ben bronzérmes helyen telelő Orosháza elleni összecsapást?
G. Gy.:
- Messzemenő következtetéseket korai lenne levonni ezekből a mérkőzésekből. A mi lehetőségeink, körülményeink jobbak, a felkészülésben előrébb tartunk eddigi ellenfeleinknél. Figyelmeztető, hogy az Orosháza majd harminc percig eldugta előlünk a labdát, és hogy két gólt is kaptunk eddig pontrúgásból! Ezeket a hibáinkat ki kell javítanunk! Több próbajátékost kipróbáltunk, akik szeretnének nálunk játszani. A korábbi játékosaink is szeretnének a csapatba kerülni vagy „bent maradni” az "új" edzőnél is! Ezek pozitív hozadéka a remek hozzáállás, a nagy iramú, elég jó színvonalú mérkőzések! Jönnek meg hullámvölgyek, lesznek még gyengébb mérkőzéseink is, de mindenkeppen remek az eddigi teljesítményünk!

V. Gy.:
- Az elmúlt három hét felkészülése hogyan sikerült az elvégzett munka és a lejátszott meccsek függvényében?
G. Gy.:
- Igyekeztem fokozatosan, minél nagyobb terhelést adni a játékosaimnak. A fiúk jól reagáltak a munkára, koncentráltan, szorgalmasan dolgoznak. Remek dolog, hogy a Kéri kisebb izomsérülésén és a Laczkó influenzáján kívül nem volt komoly hiányzónk! Az edzőmérkőzések edzéseszközök ebben az időszakban. Örülök, hogy a kemény munka ellenére eredményesek is vagyunk az edzőmeccseken, de március elejére kell jól időzítenünk a formát, a teljesítményeket!

V. Gy.:
- A körülményekről ejtene néhány szót?
G. Gy.:
- A körülmények kifogástalanok, a tervezett munka elvégzéséhez minden feltétel adott!

V. Gy.:
- Végezetül kérnék egy rövid tájékoztatót a következő hetek terveiről, célkitűzéseiről...
G. Gy.:
-A heten egy erős ellenféllel játszunk, szerdán Kecskeméten lépünk pályára! Ez a hét kicsit könnyebb lesz, a következő két hétben kapják a játékosok a csúcsterhelést! Még mindig a fizikai terhelésen lesz a hangsúly, de fontos részt képeznek majd a technikai és taktikai feladatok a következő hetek edzésein!


2021/2022
Merkantil Bank Liga NB II.
ma, 19:00
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE/SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Békéscsabai Kórház utcai Stadion
2021/2022 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. BFC SIÓFOK 0
02. BUDAÖRS 0
03. FC AJKA 0
04. DOROGI FC 0
05. PMFC 0
06. III. KER. TVE 0
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0
08. BUDAFOKI MTE 0
09. SZOLNOKI MÁV FC 0
10. SOROKSÁR SC 0
11. AQVITAL FC CSÁKVÁR 0
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 0
13. DVTK 0
14. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 0
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 0
16. VASAS FC 0
17. KECSKEMÉTI TE 0
18. TISZAKÉCSKEI LC 0
19. SZENTLŐRINC 0
20. WKW ETO FC GYŐR 0

Partnereink