Győzelemmel felérő döntetlen az UTA Arad ellen

szegeduta.jpg

Bár a felkészülési időszakban nem osztanak pontokat, mégis bosszantó, hogy egy szabályos gólt és egy büntetőt vettek el tőlünk a román másodosztályú UTA Arad elleni mérkőzésen. A keddi, gyulai találkozó esélyese papíron nem Joao Janeiro gárdája lett volna, azonban a pályán sokkal inkább az történt, amit a portugál szakember szeretett volna látni. Nyolc kaput eltaláló lövésünkre a vendégek mindössze eggyel tudtak válaszolni, a szabályosnak látszó büntető meg nem adásával csak egy nagy gólszerzési lehetőségtől fosztottak meg minket, Popin szabályos találatát viszont les címén érvénytelenítették.

- Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy magasabban jegyzett ellenféllel. A pályán sokat megvalósítottunk azokból a legfontosabb elvekből, melyeket meghatároztam a csapat számára. Az erős ellenfelekkel szemben tudunk fejlődni, és erősíteni a csapaton belüli mechanizmusokat - értékelt Joao Janeiro vezetőedző.

Szeged-Grosics Akadémia: Szántai - Farkas, Zabari, Hegedűs, Coroian, Germán, Moga, Oláh, Andorka, Popin, Achim. Cserék: Alekszics, Manga, Pászka, Cigan, Máté, Horváth, Zvara.

UTA Arad: Orlic - Ivan, El Hasni, Iuga, Copaci, Alfaiate, Stahl, Miculescu, Matei, Kanda, Rus. Cserék: Bodea, Suslak, Hrezdac, Damian, Popa, Vera, Keita.

A Szeged Grosics Akadémia téli edzőmérkőzéseinek tervezett programja:

  • Január 26. Szeged-Grosics - Makó FC 3-0
  • Január 29. 12.00 Szeged-Grosics - UTA Arad 0-0
  • Január 31. 12.00 UTA Arad - Szeged-Grosics
  • Február 2. 11.00 Szeged-Grosics - HFC
  • Február 4től-15ig edzőtábor:
  • Február 6. Szeged-Grosics - FC Hebar Pazardzik (bolgár)
  • Február 8. Szeged-Grosics - Rapid Bukarest
  • Február 11. Szeged-Grosics - Craiova
  • Február 13. Szeged-Grosics - Krasnodar
  • Február 20 11.00 Füzesgyarmat - Szeged-Grosics
  • Február 23 13.00 (11.00?) Szeged-Grosics - Szeghalmi FC

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink