Megkezdődött a felkészülés

nyito.jpg
Kedd délelőtt megkezdte a felkészülést az NB III-as bajnokság Közép csoportjának március 3-án induló tavaszi szezonjára a Szeged-Grosics Akadémia együttese.

A keretben túl nagy mozgás nem várható, az viszont tény, hogy két új érkezővel már erősödött a gárda. Az egyik egy régi ismerős, Andorka Péter 2015 és 2017 között futballozott nálunk. A Kaposvárról távozó, rutinos támadó kék-feketében eddig 70 mérkőzésen 7 gólt szerzett, tavasztól növelheti találatai számát, illetve segítheti társait az eredményes játékban. A védekező szekciót erősíti majd az a 24 esztendős Zvara Dávid, aki egri nevelésűként a Szolnok, a Salgótarján, legutóbb pedig a Dunaújváros játékosa volt, és leginkább védekező középpályásként kaphat szerepet. A menedzsment tárgyalásokat folytat további játékosokkal is.

- Az előttünk álló hat hét nagyon fontos lesz olyan szempontból, hogy új típusú játékmodellt vezessünk be. A következő időszakban nagy hangsúlyt kap a taktikai periodizáció, és lényeges, hogy mindenki megértse, mi a feladata. A játékosokkal szemben magas fizikai és mentális követelményeket állítottunk fel. Februárban törökországi edzőtáborba utazunk, ahol jó időjárási körülmények között folytathatjuk a felkészülést - nyilatkozott Joao Janeiro vezetőedző.

A Szeged-Grosics az első bajnokit március harmadikán, a Pécs ellen játssza hazai pályán, a gárda hátránya 3 pont a listavezető Szentlőrinc mögött.

A Szeged Grosics Akadémia téli edzőmérkőzéseinek tervezett programja:

  • Január 26. 11.00 Szeged-Grosics - Makó FC
  • Január 29. 12.00 Szeged-Grosics - UTA Arad
  • Január 31. 12.00 UTA Arad - Szeged-Grosics
  • Február 2. 11.00 Szeged-Grosics - HFC
  • Február 4től-15ig edzőtábor:
  • Február 6. Szeged-Grosics - FC Hebar Pazardzik (bulgár)
  • Február 8. Szeged-Grosics - Rapid Bukarest
  • Február 11. Szeged-Grosics - Craiova
  • Február 13. Szeged-Grosics - Krasnodar
  • Február 20 11.00 Füzesgyarmat - Szeged-Grosics
  • Február 23 13.00 (11.00?) Szeged-Grosics - Szeghalmi FC

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink