Hibátlan hétvége az utánpótlásban

u14.jpg
Minden csapatunk nyert, csupán egyetlen gólt kapott a hat korosztályos együttesünk.

Az U12-esek és az U13-asok is kapott gól nélkül győzték le a Törökszentmiklóst. Az őszi idényből még egy forduló van hátra, mindkét gárdára nehéz kihívás vár szombaton az Orosházi MTK-ULE vendégeként.

MLSZ U12-es bajnokság, I. osztály, Délkeleti csoport, 12. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - Törökszentmiklósi FC 3-0

Szeged-Grosics Akadémia B: Balogh Csaba - Ferenczi Zsombor, Koncz Dávid, Csiszár Máté, Osvald Balázs - Gáti Ádám, Zelizi Gergő, Kócsó Zalán - Tóth Dániel
Cserék: Litauszki Nolen, Kovács Botond, Denucz Dániel, Köteles Máté, Árva Zalán, Mádi Szabolcs, Monostori Márk. Edző: Kovács Péter.
Gólszerző: Mádi Szabolcs (2), Köteles Máté.

Kovács Péter: - Mint mindegyik mérkőzésnek, így ennek is megvolt a maga célja, ezúttal a keretünk minden játékosának akartunk lehetőséget adni, így félidőben egy teljes sort cseréltünk. Voltak, akik bátran és kezdeményezően játszottak, voltak, akik sajnos csak túl akarták élni a mérkőzést, pedig kellemes ellenféllel találkoztunk. Jó visszajelzés volt ez a jövőre nézve.

MLSZ U13-as bajnokság, I. osztály, Délkeleti csoport, 12. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - Törökszentmiklósi FC 2-0

Szeged-Grosics Akadémia B: Tenerand Kevin - Csehó Zsolt, Sári Bálint, Boda Levente, Szabó Dávid - Mikó Vince, Nemania Milenkovici, Farkas Patrik - Simon Marcell, Gera Bence, Patkós Roland.
Játszottak még: Sirokmán Dominik, Holecska-Jankó Juvenál, Tápai Márton, Viola László, Baltás Benedek. Edzők: Horváth Zoltán, Zemkó Viktor.
Gólszerzők: Mikó Vince, Patkós Roland.

Horváth Zoltán: - Kellett már ez a sikerélmény a gyerekeknek. Ma is elkövettük ugyanazokat a hibákat, mint a korábbi mérkőzéseken, sajnos kicsit lassan és körülményesen játszunk, sok felesleges érintésszámmal. Edzésen jól és sebességgel dolgoznak a fiúk, tényleg csak dicséret illeti őket, reméljük ez a tavaszi szezonban játékban is megmutatkozik majd. 

 

Az U14 és az U15 is vette a következő akadályt: a két gárda a Gyulát győzte le a legutóbbi hétvégén, így továbbra is mindkét csapat pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságát. A következő játéknapon, szombaton Gyulára látogat a két korosztály, ahol a Szeged-Grosics Akadémia A lesz az ellenfél.

MLSZ U14-es bajnokság, II. osztály, Délkeleti csoport, 13. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - Gyula 10-0 (5-0)

Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Szeles Ádám, Bartucz Tamás).
Szeged-Grosics Akadémia B: Kőrösi (Kovách) - Murár (Lippai G.), Kovács (Lippai D.), Szabad (Savanya), Szalai, Molnár (Gál), Jójárt, Bácsi, Arany, Karácsonyi, Forgó. Edző: Dürgő Péter.
Gólszerzők: Arany (3), Molnár (2), Szabad, Karácsonyi, Savanya (2), Lippai G.

Dürgő Péter: - Örülök a mutatott játéknak, akadtak kifejezetten jó periódusaink.

MLSZ U15-ös bajnokság, II. osztály, Délkeleti csoport, 13. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - Gyula 5-1 (2-0)

Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Szeles Ádám (Bartucz Tamás, Kócsó Tibor Zsolt).
Szeged-Grosics Akadémia B: Ásós (Nagy B.) - Suták, Dancsok, Fődi, Abou-Abdo (Újvári), Rádai, Indre, Ilyés, Bagi (Kiss D.), Szűcs, Berger. Edző: Vágó Mihály.
Gólszerzők: Fődi (3), Berger, Suták.

Vágó Mihály: - Rendkívül kemény, néha a sportszerűség határát súroló ellenféllel találtuk magunkat szembe, amihez sajnos néha a játékvezetők is partnerek voltak.  Csapatunk erejét az is mutatja, hogy  ilyen nehezített körülmények között  lejátszott mérkőzésen is magabiztosan nyerni tudott, valamennyi játékosunk dicséretet érdemel!

u15.jpg

 

A két legidősebb korosztály egyaránt magabiztos sikert aratott a Mórahalom vendégeként: az U17-eseknél Kis Barnabás, Dobronoky Viktor és Holcsik Bálint is mesterhármast szerzett. A következő fordulóban szombaton Kiskundorozsmán a Gyula együtteseit fogadja az U17-es és az U19-es csapatunk.

MLSZ U17-es bajnokság, III. osztály, Délkeleti csoport, 13. forduló

Mórahalom VSE - Szeged-Grosics Akadémia B 0-11 (0-7)

Mórahalom, vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Bozóki Rajmund, Brezovai Zoltán).
Szeged-Grosics Akadémia B: Sági (Túri) - Nagy M., Vajda, Mészáros, Kis (Bakró-Nagy), Dobronoky, Holcsik (Ember), Csizmadia (Kapic), Masa, Ábrahám (Zámbó), Vitos (Gulyás). Edző: Ioan Patrascu.
Gólszerzők: Dobronoky (3), Kis B. (3), Holcsik (3), Masa, Zámbó.

Ioan Patrascu: -  Látványos, jó támadó játékkal egymás után dolgoztuk ki a helyzeteket, melyeknek csak bizonyos százalékát értékesítettük. A nagy gólarányú győzelem ellenére is azt kell mondanom, a helyzetkihasználáson még mindig sokat kell dolgoznunk.

MLSZ U19-es bajnokság, III. osztály, Dél-keleti csoport, 13. forduló

Mórahalom VSE - Szeged – Grosics Akadémia „B” 0-7 (0-3)

Mórahalom, vezette: Brezovai Zoltán (Bozóki Rajmund, Kócsó Tibor Zsolt).
Szeged- Grosics Akadémia „B”: Piegel –Jójárt, Vincze, Bódi, Angeli (Rajtik) – Suhajda, Kiss – Sipos, Csehó (Tóth), Mészáros (Csillag) – Kovács. Edző: Jenei Péter.
Gólszerzők: Kovács (3), Csehó, Suhajda, Mészáros, Tóth

Jenei Péter: - A feladatot teljesítette a csapat, jár a gratuláció minden játékosnak!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink