Felemás hétvége az utánpótlásban

Két ponttal térhetettünk haza Ceglédről, miután az U12-es és az U13-as csapatunk is döntetlent játszott. A folytatásban vasárnap a Törökszentmiklós érkezik, 10 órától az U12-esek, míg 11.30-tól az U13-asok lépnek pályára Tápén.

MLSZ U12-es bajnokság, I. osztály, Délkeleti csoport, 11. forduló

Cegléd - Szeged-Grosics Akadémia B 2-2 (1-1)

Szeged-Grosics Akadémia B: Balogh Csaba - Koncz Dávid, Árva Zalán, Csiszár Máté, Osvald Balázs - Grezsa Balázs, Gáti Ádám, Köteles Máté - Mádi Szabolcs.
Cserék:  Litauszki Nolen, Kovács Botond, Denucz Dániel, Tóth Dániel. Edző: Kovács Péter.
Gólszerző: Grezsa Balázs (2).

Kovács Péter: - Nagyszerűen játszottak a gyerekek, az egész mérkőzésen nyomás alatt tartottuk az ellenfelet és rendkívül sok helyzetet alakítottunk ki. Mindent elmond a mérkőzésről, hogy a kaput eltaláló lövések száma 17-3 volt a javunkra. Védekezésben és támadásban is nagyon sok tudatos dolgot jelenítettünk meg a pályán, aminek külön örülök. Sajnos a pozitív hangulatot beárnyékolta Szalai Pista bácsi halálhíre, akinek a személyében olyan ember távozott a szegedi labdarúgás életéből, aki mindenki számára példakánt szolgálhat a futballhoz való alázatos és elhivatott hozzáállásról.

MLSZ U13-as bajnokság, I. osztály, Délkeleti csoport, 11. forduló

Cegléd - Szeged-Grosics Akadémia B 1-1

Szeged-Grosics Akadémia B: Tenerand Kevin - Holecska-Jankó Juvenál, Sári Bálint, Boda Levente, Csehó Zsolt - Milencovici Nemania, Simon Marcell, Farkas Patrik - Baltás Benedek, Gera Bence, Patkós Roland

Játszott még: Mikó Vince, Szabó Dávid, Viola László. Edzők: Zemkó Viktor, Horváth Zoltán.
Gólszerző: Sári Bálint (11-esből).

Horváth Zoltán: - Nehéz mit mondani ez után a mérkőzés után, sajnos mi örülhetünk, hogy döntetlen lett a vége. A gyerekeink semmit nem valósítottak meg abból, amit kértünk, kevés volt a labda nélküli mozgás, a labdát lassan, pontatlanul és sok felesleges labdaérintéssel próbáltuk játszani. Még van két forduló, a felkészülési időszakban bőven lesz munkánk.

 

Hat pontot szereztünk Sándorfalván, miután az U14-esek és az U15-ösök is a szünet után indultak be igazán: előbbi együttes a gól nélküli első játékrész után a másodikban négyet lőtt, az U15-ösök pedig egy tucatig jutottak.

Ezzel mindkét csapat továbbra is hibátlan mérleggel áll saját bajnoksága élén. A folytatásban vasárnap a Gyulát fogadja a két gárda Kiskundorozsmán, az U14-esek 10, az U15-ösök 12 órától játszanak.

MLSZ U14-es bajnokság, II. osztály, Délkeleti csoport, 12. forduló

L-IT-SZEAC - Szeged-Grosics Akadémia 0-4 (0-0)

Sándorfalva, vezette: Orovecz Éva (Kócsó Tibor Zsolt, Szűcs István Dávid).
Szeged-Grosics Akadémia B: Kőrösi (Kovách) - Murár, Kovács, Szabad, Szalai, Karácsonyi (Horváth), Molnár, Sahin-Tóth (Arany), Jójárt, Bácsi (Forgó), Lippai. Edző: Dürgő Péter.
Gólszerzők: Szabad (2), Bácsi, Szalai.

Dürgő Péter: - Sokkal koncentráltabb, agresszívabb futballt várok el a srácoktól.

MLSZ U15-ös bajnokság, II. osztály, Délkeleti csoport, 12. forduló

L-IT-SZEAC - Szeged-Grosics Akadémia B 1-12 (0-3)

Sándorfalva, vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Szűcs István Dávid, Orovecz Éva).
Szeged-Grosics Akadémia B: Nagy B. - Laczi, Suták, Újvári (Bagi), Dancsok, Abou-Abdo, Indre, Ilyés, Szűcs, Berger, Kiss (Fődi). Edző: Vágó Mihály.
Gólszerzők: Suták (2), Ilyés (2), Bagi, Abou-Abdo, Fődi (4), Laczi, Berger.

Vágó Mihály: - A második félidőben nyújtott teljesítmény alapján teljesen megérdemelt a nagyarányú győzelmünk. Egy ártatlannak tűnő helyzetből kaptunk gólt, ez sajnálatos, ez is rámutat arra, hogy a csapatszintű védekezésünkön még mindig javítanunk kell.

 

A két legidősebb korosztály a SZEOL SC ellen vívott városi rangadót: a fiatalabbak egy szerencsétlen öngól miatt szenvedtek vereséget. Az U19-esek hátrányba kerültek, de Kiss Márkó góljával sikerült egyenlíteni: játékosunk ráadásul agyrázkódással, de végigjátszotta a meccset.

Az U17-esek így ötpontos hátrányba kerültek a listavezető Orosházával szemben, legközelebb pedig szombaton 10 órától a Mórahalom vendégeként javíthatnak. Az U19-esek délben lépnek pályára a homokhátiak vendégeként.

MLSZ U17-es bajnokság, III. osztály, Délkeleti csoport, 12. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - SZEOL SC 0-1 (0-1)

Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Kiss Richárd (Gera Ferenc, Barta Norbert István).
Szeged-Grosics Akadémia B: Sági - Nagy M., Vajda, Mészáros, Kis (Masa), Dobronoky, Holcsik, Csizmadia (Zámbó), Ábrahám, Vitos, Kapic (Ember). Edző: Ioan Patrascu.

Ioan Patrascu: - Egy jó iramú városi mérkőzésen a mi szempontunkból nézve egy balszerencsés gól döntött. Hiába támadtunk jóval többet a második félidőben és lőttünk kapufát is, egyenlíteni nem tudtunk. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.

MLSZ U19-es bajnokság, III. osztály, Délkeleti csoport, 12. forduló

Szeged – Grosics Akadémia „B” – SZEOL SC 1-1 (1-1)

Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Barta Norbert (Gera Ferenc, Kiss Richárd).
Szeged-Grosics Akadémia „B”: Piegel – Jójárt, Vincze, Kiss, Varga – Gulyás, Papp – Sipos (Csillag), Kovács, Mészáros – Kelemen. Edző: Jenei Péter.
Gólszerző: Kiss

Jenei Péter: - Gratulálok minden játékosnak! Sikerült egyrészt eredményesen pótolni a hiányzó játékosokat, másrészt mindenki a tőle telhető legjobban oldotta meg a saját feladatát! A sok egyéni részből pedig összeállt egy komoly csapatmunka! Örülünk a megszerzett pontnak, azt hiszem ez a későbbiekben még sokat fog érni! Bízom a hasonló folytatásban, ezért dolgozunk tovább!


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink