Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Győzelmekkel lépne túl a csapat a Szentlőrinc elleni vereségen

farkas-mark-vedo.jpg
Fontos lenne túllépni a Szentlőrinc elleni vereségen, a folytatásban pedig nyerni kell a meccseket - röviden összefoglalva így summázható a védő Farkas Márk véleménye a jelenlegi helyzetről.

- Ha a legutóbbi találkozónak van valamilyen tanulsága, akkor az az, hogy a megfelelő időben egy taktikai faulttal meg kell állítani az ellenfél kontráját. Azt beszéltük az öltözőben, hogy már nem szabad azzal foglalkozni, hogy kikaptunk, de a következő négy meccset muszáj behúznunk. Nem szabad szomorkodni, túl kell lépni a Szentlőrinc elleni vereségen, sőt, a továbbiakban sem szabad foglalkoznunk a Baranya megyeiek eredményeivel, csak magunkkal - beszélt a vereség feldolgozásáról a csapatkapitány Farkas Márk. A folytatásban sem lesz könnyű, mert az idei, hátralévő mérkőzéseken sorrendben az Iváncsa, a SZEOL, a Honvéd II és a Makó vár a csapatra.

Az Iváncsa a tavalyi év meglepetéscsapata volt, akkor többek között a Dunaújvárost és a SZEOL-t is megelőzve végeztek a harmadik helyen. Idén már hektikusabb a Fejér megyei gárda szereplése, legutóbb egy pontot szereztek a szomszédvár Dunaújvárostól, azelőtt kikaptak a Kozármislenytől, korábban viszont zsinórban nyertek három meccset. 

- Nem nagyon ismerem a következő ellenfelünket, de továbbra is érvényesnek érzem azt, hogy ha mindenki jó formában játszik, akkor nincs ellenfelünk. Ha a fejekben rend van, akkor nem kérdés, hogy nyerünk - mondta Farkas Márk.


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2019.09.29. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS/DOROGI FC
Szent Gellért Fórum
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. WKW ETO FC GYŐR 20
02. BFC SIÓFOK 19
03. BUDAFOKI MTE 18
04. MTK BUDAPEST 18
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 15
06. GYIRMÓT FC GYŐR 14
07. KAZINCBARCIKA 13
08. VASAS FC 11
09. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 11
10. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10
11. DUNA ASZFALT TLC 10
12. SOROKSÁR SC 10
13. DOROGI FC 10
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS 10
15. SZOMBATHELYI HALADÁS 9
16. FC AJKA 8
17. BUDAÖRS 8
18. SZOLNOKI MÁV FC 7
19. VÁC FC 4
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink