Farkas Márk - Hosszú távra terveznek vele

Gálhidi György az első pillanattól kezdve nagyszerű véleménnyel van Farkas Márkról, a vezetőedző nem véletlenül szorgalmazta a fiatal védő szerződtetését. A 20 éves labdarúgóval klubunk hároméves megállapodást kötött, ami jelzi, a Szeged2011-nél mindenki hosszú távra tervez a tehetséges fiatalemberrel. A szegedi születésű Farkas Márk pedig honlapunknak beszélt eddigi tapasztalatairól, örömeiről, terveiről.

- Mekkora különbséget éreztél a harmad és a másodosztály irama, megterhelése között? – kezdtük faggatni az ifjú védőt
- Ég és föld a differencia – mondta Farkas Márk, majd így folytatta. – A Honvéd akadémiáján nevelkedtem három évig, így megfelelő alapokkal rendelkeztem, ám a harmadosztályban tavaly napi egy edzésen vettem részt, ami kevésnek bizonyult számomra. Szerencsére a Szeged2011-nél sikerült gyorsan felvennem a tempót, de azért megéreztem az osztálykülönbséget, főleg a sebességben.

- Egyénileg és csapatszinten mire számítasz a tavaszi szezonban?
- Reménykedek a másodosztályban maradásban, hiszen sok jó futballistával rendelkezünk. Az új játékosok, köztük én is, bizonyítani akarunk a szakmai stábnak és a szurkolóknak egyaránt. Remélem, sokat fejlődhetek a tavaszi idényben, és az eredmények is jönnek majd.

- Milyen benyomásokat szereztél az új vezetőedzőről?
- Mindenki tiszteli, köztük természetesen én is. Az edzéseken megköveteli a maximális fegyelmet, nem díjazza a poénokat, a pályán kívül viszont igen, ott mindig oldott és baráti a légkör. Ez így van jól, a futball komoly dolog, nekem pedig hatalmas öröm, hogy egy osztállyal feljebb léphettem. Innentől már rajtam múlik, mire viszem. Ráadásul szülővárosomban történt velem mindez, ami fontos, mivel ide járok főiskolára, rekreáció-szervező, egészségfejlesztő szakra, s a tanulást simán össze tudom egyeztetni a futballal.

- Az edzésmunkádat és a játékodat illetően kaptál már visszajelzést?
- Meglepően sokat és általában dicséreteket. Elsősorban a szakmai stábtól, extraként pedig hozzátették, hosszabb távra terveznek velem. Mindez lokálpatriótaként jól esik, no meg azért is, mert a Honvédtól nem önszántamból jöttem el.

- Az meg talán sorsszerű, hogy az első bajnokinkat éppen Kispesten, a Honvéd ellen játsszuk.
- Ez nekem is beugrott, ám nem fogok megbénulni ettől a ténytől. Először is jó lenne játszani, stabil tagja szeretnék lennie a csapatnak. Ez a legfontosabb. S persze elsősorban nem a Honvédnak, hanem magamnak, a csapatnak, a klubnak és a szurkolóknak szeretnék bizonyítani. Ez érvényes az egész tavaszi szezonra.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink