Achim Sebastian Zoltán: megvan az önbizalmunk a győzelemhez!

achim-sebastian-zoltan-vedo.jpg
Két döntetlen újra győzni kell, nincs más út a csapat előtt. Ezzel tisztában vannak a játékosok is, Achim Sebastian Zoltán, csapatunk védője szerint így, vagy úgy, de le kell győzni vasárnap a Hódmezővásárhelyet.

Döntetlen a Paks II. és a Kecskemét ellen, közben kiesés a Magyar Kupából: ez az utolsó három találkozó mérlege, vagyis a vártnál gyengébben teljesített a csapat. Vasárnap adott a lehetőség a javításra a megyei rivális vásárhelyiek ellen. Következő ellenfelünk ugyan az utolsó helyet foglalja el a tabellán, azonban a csapat valós ereje ennél nagyobb lehet, hiszen nyolc forduló alatt mindössze három vereséget szenvedtek, igaz, nyerniük még nem sikerült. A három vereségből viszont kettőt a két jelenlegi éllovas, a Dunaújváros és a Szentlőrinc ellen szenvedtek el. 

- Mindent figyelembe véve csak a győzelem lehet elfogadható vasárnap - mondta Achim Sebastian Zoltán, csapatunk védője. - A Kecskemét ellen az utolsó percekben elveszített két pont fájdalmas volt, mert többet érdemeltünk volna, de már csak a Hódmezővásárhellyel foglalkozunk. Itt nyernünk kell, nagy szükségünk van a három pontra - fogalmazott. Ez annál is inkább igaz, mert a vásárhelyiek után jönnek csak az igazán erős vetélytársak, a Kozármisleny, a Dunaújváros és a Szentlőrinc, így közel sem mindegy, milyen pozícióból vágunk neki a rangadóknak. Addig is azonban a vasárnapi találkozót kell megnyerni, ez azonban Achim Sebastian Zoltán szerint egyáltalán nem lesz könnyű. 

- Ha hamar sikerül gólt szerezni, az sokat segíthet nekünk. Ha nem, akkor nehezebb dolgunk lesz, mert le kell bontanunk a betömörülő védelmüket. Arra készülünk, hogy nem fogják olcsón adni a bőrüket, de megvan az önbizalmunk ahhoz, hogy győzzünk, mással egyelőre nem is foglalkozunk - mondta védelmünk meghatározó játékosa.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink