Minden csapatunk nyert az utánpótlásban

Mind a hat utánpótlás-együttesünk győzelmet könyvelhetett el a hétvégén: a legkisebbek Baján, az U14 és az U15 Gyulán tudott nyerni, míg a két legidősebb korosztály a Mórahalmot győzte le hazai pályán.

Az U12-es és U13-as csapatunk számára Baján folytatódtak a bajnoki küzdelmek: mindkét együttesünk magabiztos sikert aratott idegenben, így egyaránt hibátlan mérleggel várhatják a hétvégi, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia elleni rangadót. A Tápén esedékes találkozókat szombaton rendezik, 10 órától az U12-esek, 11.30-tól pedig az U13-asok lépnek pályára a szintén pontveszteség nélkül álló csabaiak ellen.

U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-keleti csoport, 3. forduló

LUA Baja - Szeged-Grosics Akadémia B 1-6  (1-2)

Baja, vezette: Papp Gergely (Pataki Győző, Hágen András).
Szeged-Grosics Akadémia B: Balogh Csaba - Koncz Dávid, Árva Zalán, Csiszár Máté, Osvald Balázs - Grezsa Balázs, Köteles Máté, Gáti Ádám - Mádi Szabolcs
Cserék: Kovács Botond, Tóth Dániel, Zelizi Gergő, Ferenczi Zsombor, Litauszki Nolen
Gólszerzők: Grezsa Balázs (2), Köteles Máté, Mádi Szabolcs, Tóth Dániel.

Kovács Péter: - Nehezen indult a mérkőzés és egy látványos öngóllal hátrányba is kerültünk, ám ezt követően tetszett, hogy stabil maradt a csapat, és sorra alakítottuk ki a helyzeteket. A higgadtság és a nagyobb kapu előtti agresszivitás hiánya miatt nem sikerült korábban eldönteni a mérkőzést, így az utolsó 15 percig szoros volt a találkozó. Összességében hasznos volt a meccs, mert kicsit más jellegű volt, mint az első két bajnoki forduló.

U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-keleti csoport, 3. forduló

LUA Baja - Szeged-Grosics Akadémia B 0-5 (0-1)

Szeged-Grosics Akadémia B: Tenerand Kevin – Gál Patrik, Sári Bálint, Boda Levente, Szabó Dávid – Farkas Patrik, Mikó Vince, Milenkovici Nemania – Simon Marcell, Gera Bence, Csehó Zsolt. Játszottak még: Baltás Benedek, Viola László, Tápai Márton, Patkós Roland, Holecska-Jankó Juvenál, Sirokmán Dominik. Edzők: Zemkó Viktor, Horváth Zoltán.
Gólszerző: Gera Bence (3), Mikó Vince, Tápai Márton.

Horváth Zoltán: - A bajnokság eddigi legjobb meccsét játszottuk egy jól felkészített Baja ellen. Az első félidőben akadtak problémáink, sok pontatlanság volt a játékunkban. A második félidőben erőben az ellenfelünk fölé kerekedtünk és az utolsó 15 percben szép akciókat vezetve tettük magabiztossá a győzelmünket. Rengeteg felesleges szabálytalanságot követtünk el a pálya minden részében, ezeket majd át kell beszélnünk a játékosokkal.

 

Az U14-esek és az U15-ösök Gyulán léptek pályára: a fiatalabb korosztály roppant sima sikert aratott, míg Vágó Mihály együttesének akadtak ugyan nehezebb percei, de győzelmük nem forgott veszélyben. Ezzel mindkét csapat pontveszteség nélkül áll saját bajnokságában. A folytatást illetően szombaton az U14-esek 12 órától, az U15-ösök 14 órától fogadják a Grosics Akadémia csapatát Kiskundorozsmán.

U14-es bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 4. forduló

Gyulasport Nonprofit Kft. – Szeged-Grosics Akadémia „B” 0-13 (0-11)

Gyula, Gyulai id. Christián László Városi Sporttelep. Vezette: Krajcsovicz Zsolt (Zahorán János, Baranya Tamás)
Szeged-Grosics Akadémia „B”: Kőrösi (Kovách) – Bácsi (Lippai), Molnár, Kovács, Szalai (Sahin-Tóth) – Gál, Murár (Forgó), Horváth – Szabad (Jójárt), Arany (Varga), Karácsonyi (Savanya). Edző: Dürgő Péter.
Gólszerzők: Horváth (4), Arany (3), Murár (2), Karácsonyi (2), Savanya, Jójárt.

Dürgő Péter: - Remek első félidei teljesítmény után a második félidőben több lehetőséget adtunk azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebbet szerepeltek, sajnos azonban ők a képességeikhez képest alul teljesítettek. Reméljük ez csak egy kisiklás volt, és az elkövetkező időszakban javítanak. Ennek ellenére védekezésünk ma kiválóan működött! Készülünk a következő hazai, presztízs mérkőzésünkre!

U15-ös bajnokság, II. osztály, Dél-keleti csoport, 4. forduló

Gyulasport Nonprofit Kft. - Szeged-Grosics Akadémia B 1-4 (1-3)

Gyula, Gyulai id. Christián László Városi Sporttelep. Vezette: Zahorán János (Krajcsovicz Zsolt, Baranya Tamás).
Szeged-Grosics Akadémia B: Ásós (Nagy B.) - Laczi, Ádám (Kiss D.), Dancsok, Fődi, Abou-Abdo, Rádai, Indre, Ilyés, Bagi, Szűcs (Újvári). Edző: Vágó Mihály.
Gól: Ilyés, Fődi, Laczi, Ádám.

Vágó Mihály: - Kiváló első félidőt produkált a csapat. Jóval többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, és szebbnél-szebb támadásokat vezettünk. Ennek köszönhetően három nagyon szép gólt is szereztünk. A második félidőben kiegyensúlyozottabb lett a játék, és a hazaiak is több veszélyes akciót vezettek, így a legjobbkor jött a negyedik gólunk. A hazaiak nem adták fel, és egy rövid időre  nyomás alá helyezték a kapunkat. Ebben az időszakban egy kihagyástól eltekintve jól védekeztünk. A csapat valamennyi tagját dicséret illeti a kiváló teljesítményért!

 

Az U17-re és az U19-re a Mórahalom csapata várt: a fiúk sikerrel vették az akadályt, és kapott gól nélkül győzték le mindkét korosztályban homokháti ellenfelüket. A két csapat az előtte álló hétvégén Gyulára utazik, az U17-esek 14 órakor, az U19-esek 12 órakor játszanak a fürdővárosban.

U17-es bajnokság, III. osztály, Dél-keleti csoport, 4. forduló

Szeged – Grosics Akadémia „B” – Mórahalom VSE 7-0 (4-0)

Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Farkas Tamás Tibor (Virág András Barnabás, Hilák Dániel).
Szeged- Grosics Akadémia „B”:  Sági (Túri) – Mészáros (Rajtik), Vitos, Vajda, Masa (Tóth) – Nagy – Holcsik (Horváth), Csehó (Ábrahám), Csizmadia (Gulyás), Dobronoky – Zámbó (Kapic). Edző: Jenei Péter.
Gól: Dobronoky (2), Holcsik, Horváth, Zámbó, Nagy, Mészáros

Jenei Péter: - Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Mivel a győzelmet nem igazán kell magyarázni, így nem is foglalkoznék többet ezzel a mérkőzéssel. Dolgozunk tovább, hiszen új hét és új feladat következik!

U19-es bajnokság, III. osztály, Dél-keleti csoport, 4. forduló

Szeged-Grosics Akadémia B - Mórahalom VSE 10-0 (4-0)

Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Virág András Barnabás (Farkas Tamás Tibor, Orosz Kornél).
Szeged-Grosics Akadémia B: Piegel (Túri) - Papp D., Szabó R. (Doroiman), Mészáros T. (Arany), Varga Á. (Csillag), Kovács P., Kiss M., Kelemen, Suhajda, Angeli, Sipos. Edző: Ioan Patrascu.
Gól: Kovács P. (6), Kelemen (2), Mészáros T., Sipos.

Ioan Patrascu: - A nagy gól különbségű győzelem a jó támadó játékunknak és a hatékony helyzetkihasználásunknak köszönhető. Gratulálok a csapatnak a kiváló játékhoz és a látványos akciókból szerzett gólokhoz!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink