Figyelemreméltó siker az UTA Arad ellen

still0725-00000.jpg
Már a múlt héten megrendezett, partiumi találkozón is közel állt a jó eredményhez a Szeged-Grosics Akadémia, de akkor némi szerencsével az UTA Arad 1-0-ra győzött. A szerdai, gyulai felkészülési mérkőzésen viszont visszavágott, és 2-1-re nyert Popovits Pál együttese.

Szegedi fölénnyel és agilis hazai játékkal kezdődött a szerda délelőtti találkozó, Ennek már a 19. percben meg is lett az eredménye, Oláh Gergő átlövése nagy erővel vágódott a kapu jobb oldalába. A csapat az előny birtokában sem állt le, és további támadásokat vezetett másodosztályú riválisa ellen. A 39. percben Cigan próbálkozását még hárította az aradiak kapusa, a kipattanót viszont Zádori értékesítette. A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a játék, több fiatal is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A vendégek a 75. percben szépítettek, egy szép támadás végén lőtték ki a hosszú alsót. Ez is maradt a vége, vagyis Szeged-Grosics - UTA Arad 2-1.

- Megpróbáltam forgatni az egész keretet. Az első félidőben sok dolog bejött, amit az edzéseken gyakoroltunk. A második játékrészben több fiatalt becseréltem. Voltak hibák, de a jövőben ezeket megbeszéljük, és megpróbáljuk együtt kijavítani - nyilatkozott Popovits Pál vezetőedző.

Szeged-Grosics Akadémia: Aleksic - Achim, Moga, Farkas, Pászka, Oláh, Coroian, Erdélyi, Cigan, Szabó, Zádori. Cserék: Szántai, Tóth, Manga, Povázsai, Vitéz, Balogh, Hegedűs, Máté, Molnár J.

A hátralévő felkészülési mérkőzés:

  • Július 27. Szeged-Grosics Akadémia - CS National Sebis

2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink