Magabiztos, 2-0-ás siker a Füzesgyarmat ellen

20180714-100328.jpg
Újabb győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen a Szeged-Grosics Akadémia. A szombat délelőtti, gyulai találkozón a szintén NB III-as Füzesgyarmatot Máté János és Balogh Gusztáv találataival vertük 2-0-ra.

Továbbra is hibátlan a Popovits csapat mérlege a felkészülési mérkőzéseken. A Hódmezővásárhely elleni 4-0 után a tavaly még NB II-es Szolnokot 6-2-re győztük le, most pedig a Keleti csoportban legutóbb masszív középcsapatként szereplő Füzesgyarmat ellen született 2-0-ás siker. A kezdőben a friss igazolás Achim Sebastian mellett egy próbajátékos, a 26 éves, nagyváradi születésű belső védő, Sergiu Moga is helyet kapott, a szintén tesztelés alatt lévő Vajda Roland pedig csereként lépett pályára.

A Szeged-Grosics az első percektől kezdve kézben tartotta a találkozót, a megsérülő Zabari helyett beálló Molnár János a 19. percben a felső lécet döngette, majd Nicorec két jó átadása után kerültünk helyzetbe, de ezeket még nem sikerült gólra váltani. A füzesgyarmatiak leginkább pontrúgások révén próbáltak veszélyeztetni, de a szögletek, szabadrúgások után jól zárt a szegedi védelem, Szántai Leventének egy védenivalója akadt az első félidőben. A 39. percben Máté János iramodott meg a védőktől kapott, hosszú labdával, majd több embert elfektetve (!) gurított a vendégek kapujába.

A második játékrészben feljött a Füzesgyarmat, a sorcsere után a mieink inkább a kontrákra építettek. A 61. percben Balogh Gusztávval szemben szabálytalankodott az ellenfél a büntetőterületen belül, a tizenegyest a sértett értékesítette. Nem sokkal ezután egy füzesgyarmati helyzetből indult a szegedi kontra, a vendég védelem megszerezte a labdát, de Zádori visszavette, ám az ígéretes lehetőségből nem lett újabb gól. A sárrétiek hajtottak a szépítésért, de a szegedi védelem nem engedett nekik nagyobb helyzetet, így Popovits Pál csapata a harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte.

- 60 percig akartam az első sort játszatni, úgy éreztem, hogy fáradtak, ekkor sort cseréltünk. Napról-napra jobb a csapat, remélem, hogy a munka eredménye a bajnokságban is megmutatkozik - mondta Popovits Pál vezetőedző.

Szeged-Grosics: Szántai - Moga, Farkas, Zabari, Pászka, Coroian, Nicorec, Achim S., Szabó, Germán, Máté. Cserék: Molnár P., Tóth, Povázsai, Zádori, Hegedűs, Balogh, Vajda, Kasuba, Molnár J., Manga.

A hátralévő felkészülési mérkőzések:

  • Július 16. UTA Arad - Szeged-Grosics Akadémia
  • Július 22. Tiszakécske - Szeged-Grosics Akadémia
  • Július 25 Szeged-Grosics Akadémia - UTA Arad

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink