A múlt hét a toborzásról szólt klubunknál: a négy napon át zajló, 7 és 14 év közötti gyerekeknek szóló eseményünkön mintegy 60 gyermek jelent meg. Mint azt Halász Krisztián, a toborzás vezetője elmondta, elérte célját a kezdeményezés, egyúttal köszönetet mondott minden edző kollégának, valamint Kiss Balázsnak is profi hozzáállását.
Kiss Balázs immár mint scout vezető azt mondta, a foci nem csak az egészséges életmódra neveli a gyermekeket, hanem e mellett közösségépítő is, és szeretnék kinevelni a jövő Germán Tamásait vagy Farkas Márkjait. - Szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy minden gyermek a legmodernebb edzéstematika alapján dolgozzon, és a legtehetségesebbek a labdarúgás élvonalába kerüljenek. Célunk továbbra is az, hogy a szegedi és környékbeli tehetségeknek a lehető legmagasabb színvonalon biztosítsuk a fejlődést - fejtette ki Kiss Balázs.




