Bajnokok az U16-os lányok

received-1316462211820483.jpeg
Az U16-os lánycsapatunk megnyerte a bajnokságát!

Az U16-os lányaink egyetlen győzelemre kerültek a bajnoki címtől: az utolsó lépést Jászberényben kellett megtennie a lányoknak. Szűk negyed óra elteltével sikerült is megszerezni a vezetést, majd a kedélyek lecsillapodása után (amely két piros lapot hozott), végleg eldöntötték a meccset Kazi László tanítványai - ezzel pedig a lányok meg is szerezték az osztály bajnoki címét!

Leány U16-os bajnokság, Dél-keleti csoport, 18. forduló
Jászberény - Szeged 2011 0-3 (0-1)
Jászberény, vezette: Szendrei András (Halgat János).
Szeged 2011: Fürtön - Tóth T. (Turcsik, 12.), Vadnay (Széll, 52.), Fodor, Rabi, Makra, Papp I., Nagyiván, Kiss D., Szegi, Lázár. Edző: Kazi László.
Gól: Turcsik N. (2), Rabi R.

Kazi László: - Igazi csapatmunka eredménye a bajnoki cím! A lányok azt játszották, amit megbeszéltünk, és semmilyen külső körülménnyel nem foglalkoztak, csak a mérkőzésre és a bajnoki cím megszerzésére koncentráltak. Sikerrel vettük az utolsó akadályt, ezzel történelmet írtunk, hiszen Csongrád megyei leány bajnokcsapatot ünnepelhet. Hajrá Szeged 2011!

 

14 gól kell az újabb bajnoki elsőséghez

Az U14-es lányok számára ha nem is roppant közel, de nem elérhetetlen közelségben van a bajnoki cím: mindehhez az kell, hogy a lányok legalább 14 góllal győzzék le a Nagymágocs csapatát az utolsó fordulóban, miután Makón is magabiztos győzelemmel rukkoltak elő. Az viszont már biztos, hogy egy egyéni elismerést besöpört a Szeged 2011 U14-es csapata, hiszen Rabi Ramóna szerezte meg a gólkirályi címet, aki 54 alkalommal volt eredményes a bajnokság során - ezt a számot pedig tovább növelheti az utolsó fordulóban.

 

Csongrád megyei U14-es bajnokság, 18. forduló

Maros-menti UFC - Szeged 2011 0-9 (0-4)
Makó, vezette: Weszely Tamás.
Szeged 2011: Lázár - Vadnay, Turcsik, Lóky, Kazi, Papp I., Tóth T., Széll, Katona. Edző: Kazi László.
Gól: Turcsik (4), Rabi (4), Makra.

Kazi László: - Egy mérkőzés van hátra, ezen 14 rúgott gólra van szükségünk az első helyezéshez. Hajrá, csajok!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink