Négy meccsen kilenc pontot vár Farkas Márk

farkas-mark-vedo.jpg
Csapatkapitányunk elégedett lenne, ha a következő négy meccsen kilenc pontot szerezne a csapat. Szerda délután a Budaörs, vasárnap a Sopron otthonába látogatunk. A jövő héten előbb itthon a Mosonmagyaróvár, majd idegenben a Győr vár a gárdára.

- Remek gólt szerezett az MTK ellen (a videóban 2:25-től), és egyébként sem kell szégyenkeznie a csapatnak a fél lábbál már az NB I-ben lévő fővárosiak elleni teljesítmény miatt. Belülről milyen volt a mérkőzés?
- Az MTK nem véletlenül áll az első helyen, nagyon nehéz volt ellenük játszani. Az első félidőben sok helyzetük volt. Próbáltuk megakadályozni ezeket, és bár volt egy-két jó megoldásunk hátul is, azért csak szereztek két gólt. A második félidőben, ahogy az ellenfél edzője, Feczkó Tamás is mondta, átvettük az irányítást. Ez nem jelentett olyan nagy fölényt, helyzetek itt is, ott is adódtak, de végül csak kiegyenlítettünk.

- Egy nem is akármilyen találattal! Mire emlékszik a gólból?
- Sokra nem! A meccs legvégén jártunk, arra emlékszem, hogy Nicorec ordított, hogy menjek fel. Sok veszíteni valónk nem volt, úgyhogy mentem, aztán Germánhoz került a labda, kiáltottam neki, hogy passzoljon. Sikerült jól átvenni, akkor éreztem, hogy lendületből le tudom futni a védőket. Aztán, hát csatárösztönöm ugyan nincs, de valahogy ösztönből megoldottam.

- Hasonló megoldások jól jönnek majd a Budaörs ellen is. Folytatódik majd a veretlenség?
- Ha hozzuk azt a játékot, amit az MTK ellen a második félidőben, akkor biztosan. Egyre jobb formába lendülünk, és ugyan az MTK láthatóan kiemelkedik a mezőnyből, de a többi csapat között nincs olyan nagy különbség. Őszintén szólva, a veretlenség folytatásával csak akkor lennék elégedett, ha nyernénk.

- Két hét alatt négy meccs vár a csapatra, fel vannak erre készülve?
- Nagy gondot fordítunk a frissítésre, regenerációra, de az biztos, hogy nem lesz könnyű.

- Hány pontot vár ezen a négy találkozón?
- Tizenkettőért megyünk, de kilenccel elégedett lennék.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink