Szegedi hidegzuhany a Balmazújváros Kamillafürdőtől

balmazujvaros.jpg
Összezuhant a Szeged 2011 Balmazújvárosban, az első félidőben nem nagyon jutott a kapuig sem, és bár kapott egy véleményes büntetőt, ma a két csapat akkor sem volt egy súlycsoportban.

Nem volt ma egyetlen pozitívum sem, amit a Szeged 2011 játékához lehetne párosítani, lényegében minden csapatrészben alulmúlta önmagát. A hazai gárda az első 30 percben szinte futószalagon szállították Híres Gáborék a helyzeteket. Egy csúsztatást lehet a kék-feketéknek feljegyezni talán. Talán annyi esélye lehetett volna Ulvickiéknek, ha elkerülik az erősen véleményes 11-est és 1-0-ás hátránnyal mennek pihenőre, ahol egy fejmosás és két csere új lendületet adhatott volna. De a bíró elismerte Urbin mozdulatát és befújta a büntetőt, így a 2-0-ás félidő kellően lehangolta az amúgy sem túl acélos szegedieket.

A második félidőben kiengedett a hazai brigád, a Szeged elkezdte rohamozni a széleket, a helyzet azonban elmaradt, míg a másik oldalon újabb gólok születtek. A narancsosok ma inkább csapatjátékban múlták felül a Lóczi-tanítványokat, és ez a vereség már az ide utazó hazai ultrákat is felbőszítette, s bizony szóvá is tették a játékosok felé kritikájukat (finoman fogalmazva). Mivel a mezőny igen szoros, ha a Szeged ismét talpra tud állni, és szállít két bravúrgyőzelmet, minden ki lesz javítva.

Labdarúgó NB II Keleti csoport 13. forduló:

Balmazújváros – Szeged 2011: 4-1 (2-0)
Balmazújváros, Balmazújvárosi FC Sporttelep, 600 néző. Vezette: Gyarmati II. (Demeter, Pápai).

Balmazújváros:Szalma – Forgács, Szőllősi, Kónya (Kiss 51′), Urbin, Németh, Virágh, Bokros,
Belényesi (Murák 76′), Nagy (Sárközi 57′), Ludánszki. Vezetőedző: Híres Gábor.

Szeged: Belecan – Borbély, Petrók, B. Kapic, Toca (Radnai 67′), Farkas, Kis (Geiger 67′), Lisztes, Ulvicki, Jovánczai, Varga (Kéri 60′). Megbízott edző: Lóczi István.

Gólszerzők: Belényesi (9′), Urbin (42′, 65′), Bokros 67′ ill. Ulvicki (83′).

Híres Gábor: Végéig támadólag léptünk fel, igaz, hogy a Szeged beadásaira ügyelnünk kellett, mer azok veszélyesek voltak, ám mégis úgy érzem, hogy megérdemelt a sikerünk még ilyen arányban is. A gólokon kívül volt 8-10 helyzetünk is, nem forgott ma veszélyben a győzelmünk.

Lóczi István: Ma sem a támadó, sem a védekező szekcióban nem voltunk topon, minden tekintetben felülmúlt minket ellenfelünk. Ki kell elemeznünk majd a mérkőzést is visszanézve, hogy a sikeres hetek után miért kerültünk ide. Az első gólt egy szabálytalanság előzött meg, és meg is állt a védelmünk egy pillanatra, míg a büntetőt Urbin színjátéka előzte meg, ennek ellenére nem volt esélyünk megszorítani sem a Balmazújvárost. Sajnálom a szurkolóinkat, akik ilyen messzire is elkísértek minket, javítani fogunk és szeretnénk nekik is bizonyítani.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
10. forduló
2023.10.01. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. ETO FC GYŐR 19
02. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 19
03. VASAS FC 17
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 17
05. BUDAFOKI MTE 17
06. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 14
07. AQVITAL FC CSÁKVÁR 13
08. PMFC 13
09. BUDAPEST HONVÉD 12
10. SZOMBATHELYI HALADÁS 12
11. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 12
12. SOROKSÁR SC 11
13. TISZAKÉCSKEI LC 9
14. BFC SIÓFOK 9
15. GYIRMÓT FC GYŐR 8
16. BVSC-ZUGLÓ 6
17. FC AJKA 5
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 3

Partnereink