Fontos meccs előtt állt a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely a Soroksárt fogadta Húsvét vasárnapján.
Az erős szél rányomta a bélyegét az első félidő játékra, elvétve tudtak csak felépíteni egy-egy támadást a felek - végül a viszonylagosan csendes találkozót Szabó Péter szépségdíjas szabadrúgás-gólja törte meg, a szegediek szélsője remek csavarásával előnyhöz juttatta csapatát az első fél óra végén.
A fordulás után is Szabó volt a szegediek egyik legjobbja: beadása után Fejős ugyan a keresztlécet találta el, a kipattanót azonban Borisz Zsivanovics már bekotorta, így a nemrég szerződtetett játékos megszerezte első szegedi gólját. A folytatásban ugyan akadtak lehetőségei a vendégeknek is, de Branimir Alekszics is bemutatott egy remek védést a kapuban, a Szeged-Grosics kontráiban pedig rendre ott volt a gólszerzés lehetősége. Végül a második félidő elején szerzett szegedi gól eldöntötte a három pont sorsát - így a szezonban hatodjára tudtak nyerni Germán Tamásék, és felléptek a 17., bennmaradó helyre - bár egyelőre csak gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Budafokot a szegedi együttes.
Goran Kopunovics tanítványai legközelebb jövő vasárnap a Kazincbarcika vendégei lesznek.
NB II, 28. forduló
Szeged 2011-Grosics Akadémia - Soroksár SC 2 - 0 (1-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Péter, Berényi Ákos).
Szeged-Grosics: Alekszics - Achim, Farkas M., Tóth G., Gergényi, Coroian, Hegedűs M., Szabó P. (Povázsai, 83'), Zsivanovics (Germán, 55'), Fejős (Kertész, 76'), Zádori. Edző: Goran Kopunovics.
Soroksár: Steer - Valencsik, Fülöp, Dvorschák, Gyömbér, Lakatos, Gárdos (Pál A. - a szünetben), Huszák, Popov (Kundrák - a szünetben), Fröchlich, Csillag (Albert, 70'). Edző: Lipcsei Péter.
Gól: Szabó P. (32'), Zsivanovics (52')




