Tempós meccs, kétgólos szegedi győzelem a zöldövezetben

Jó iramú, küzdelmes és sportszerű mérkőzésen a Szeged2011 2-0-ra nyert a Lipcsei Péter által edzett Ferencváros második csapata ellen. A szegedi együttesben több jó teljesítményt és próbajátékost is felfedezhettünk, a pálya szélén pedig több potentátot. Kiss-Rigó László megyéspüspök a szegedi produkciót figyelte erősen, míg a Fradi részéről Kubatov Gábor klubelnök, továbbá a hajdani világválogatott Szűcs Lajos is kíváncsi volt a két csapat 90 percére.


A partvonal mellett több idősebb Ferencváros szurkoló kapásból Orosz Márk felől érdeklődött és a ballábas futballista stílusát nézte árgus szemekkel. Nos, a Fradival januárban előszerződést kötött Orosz jól és lendületesen futballozott, ami a többiekre is jellemző volt ezúttal. Bernáth sokat mozogva többször került a kapu elé, Kiss Róbertnél általában jó helyen volt a labda, hátul Tóth Imréék magabiztosan védekeztek, a kapuban pedig a sérült Trepákot helyettesítő Belecan remekül élt együtt a játékkal. A félidő közepén Folmer zseniális labdával ugratta ki Oroszt, utóbbi azonban centikkel mellé lőtt, nem sokkal később azonban már vezetett a Szeged. Orosz jól nyesett szabadrúgása után a Fradi kapusa a kapufára ütötte a labdát, a visszapattanóra aztán Bamba éberen mozdult rá és a hálóba lőtt (0-1).

Szünet után sem csökkent a tempó, harcos és gyors játékot láthattunk. Futó Tamás több cserét hajtott végre, s közülük került ki a második gól szerzője is. Történt ugyanis, hogy a szünetben beállt Rézműves Rajmund nagyszerűen tette maga elé a labdát Kiss Róbert ütempassza után, majd a hosszú sarokba lőtt (0-2). A lefújást követően a Fradi szurkolók is elismerően szóltak a Szeged játékáról, Futó Tamás azonban visszafogottan értékelt.

„Ahogy a korábbi két edzőmeccs veresége után sem dőltem a kardomba, úgy ez a győzelem sem hiteti el velem azt, hogy innentől csak rólunk szól a honi futball. Viszont láttam bíztató jeleket és főleg azt, hogy az elgondolásaimat egyre inkább megértik, elsajátítják a futballistáink. Különösen örvendtem az egészséges agresszivitásunknak, ami a labdaszerzésben igen fontos elem. Értékes, hasznos meccset játszottunk a Fradival, ami segítette a felkészülésünket, a mi gondolatainkat ugyanis már a tavasz, a tizenöt bajnoki uralja. Továbbra is folyamatosan tesztelünk labdarúgókat, azaz, még egyáltalán nem végleges a keret.   Keményen dolgozunk tovább, legközelebb szombaton, a Baja ellen lépünk pályára Sándorfalván”

A tréner által említett találkozó 13 órakor kezdődik a sándorfalvi sporttelepen.

Felkészülési mérkőzés:

Ferencvárosi II. – Szeged 2011
0-2
(0-1)

Népliget, 150 néző

Gólszerző: Bamba, Rézműves

FTC: Rigó Gábor- Maróti Béla, Oláh Máté, Nyárasdi Zsombor, Tóbiás Zsolt- Peszmeg Viktor, Vass Máté, Szabó Roland  Antal Zsolt- Papp Máté, Gál Szabolcs
Csere: Sinka Rajmund, Gyürki Gergő, Bokányi Richárd, Illgizor Csaba, Illés Marcell.
Vezető Edző: Lipcsei Péter.

Szeged: Belacan Zejko- Bamba Fousseni, Bogdan Toca, Tóth Imre, Laczkó János- Borbély Bálint- Podonyi Norbert - Kiss Róbert, Folmer Krisztián, Orosz Márk- Bernáth Péter
Csere: Geiger Norbert, Rézműves Rajmund, Radnai György, Peter Stanicic, Varga István, Kreizler Károly, Huszár János


2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2021.04.25. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS/SOROKSÁR SC
Szent Gellért Fórum
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. VASAS FC 68
02. DVSC 67
03. GYIRMÓT FC GYŐR 63
04. PÉCSI MFC 60
05. FC AJKA 52
06. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 51
07. SZOMBATHELYI HALADÁS 50
08. BUDAÖRS 49
09. SOROKSÁR SC 49
10. SZOLNOKI MÁV FC 47
11. WKW ETO FC GYŐR 45
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS 41
13. DOROGI FC 41
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 40
15. ST. LŐRINC KFT. 37
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 35
17. BFC SIÓFOK 34
18. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 33
19. KAZINCBARCIKA 32
20. DEAC 16

Partnereink