Hiába vezettünk, nyert a Nyíregyháza

A szünet után fordított, és nyert a Szpari Gyulán.

Ezúttal sem tudott pontot szerezni a Szeged 2011-Grosics Akadémia: Goran Kopunovics csapata pedig remek első félidőn volt túl, Zádori Krisztián fél óra után szerzett gólja mellett több lehetősége is akadt, de így is előnyben fordulhatott az együttes.

A fordulás után azonban a Szpari mellé szegődött a szerencse is: előbb Gajdos Zsolt ugrott ki a leshatárról, és egyenlített, majd a hajrában Rubus Tamás érkezett jó ütemben egy beívelésre, és megfordította a meccset csapatának. A Szeged-Grosics ugyan ismét sokat dolgozott, és legalább egy pontra rászolgált volna - a helyzeteivel jobban gazdálkodó Szpari azonban mindhárom pontot elvitte a gyulai Grosics Akadémiáról.

Germán Tamásékra jövő héten két mérkőzés vár: szerdán Dorogon lépnek pályára a hétközi fordulóban, majd vasárnap a Soroksárt fogadják a szegediek.

NB II 26. forduló

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Nyíregyháza Spartacus 1 - 2 (1-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezeti: Berke Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Baghy Csaba).
Szeged-Grosics: Alekszics - Achim, Tóth G., Farkas I. M., Gergényi, Szabó P., Pászka, Coroian, Kertész (Zsivanovics, 56'), Germán, Zádori. Edző: Goran Kopunovics.
Nyíregyháza: Jova - Ötvös, Fodor, Rubus, Kesztyűs (Holdampf, 78'), Papp M. (Rezes, 71'), Farkas II. M., Gréczi (Csilus Á. - a szünetben), Hinora, Pekár, Gajdos. Edző: Lucsánszky Tamás.
Gól: Zádori (31') ill. Gajdos (48'), Rubus (79')


Online tudósítás:
időpontesemény
VÉGEEz a vége, megint fájó vereséget szenved a Szeged-Grosics, amely ugyan vezetett a Nyíregyháza ellen, mégis pont nélkül maradt.
86. percNyom a Szeged, mindent megpróbál Goran Kopunovics együttese az egyenlítésért, de nem akar összejönni - a Szpari magabiztos lábakon védekezik.
79. percEgy szöglet után az alapvonalról érkezik vissza a labda a szegedi tizenhatosra, ahol Rubus lendületből rúgja be, 1-2. Fordít a Szpari.
78. percKesztyűs helyett Holdampf a vendégeknél.
71. percCserél a Nyíregyháza: Papp helyett Rezes a folytatásban.
67. percFarkas Márk, majd Szabó Péter is sárgát kap egy-egy komolyabb faultért: sportszerű a meccs egyébként, ám előbbi számáram ez azt jelenti, hogy ki kell hagynia a következő meccset.
64. percKüzdelmes mezőnyjáték: abszolút egyenrangú partnere a Szparinak a Szeged-Grosics, sajnálhatja azt az egy kiugratást, amivel a félidő elején egyenlíteni tudott a vendég együttes.
61. percCoroian szöglet után lőtt, kevéssel ment mellé - majd Germán fejese is éppen elkerüli a kaput, támadásban továbbra is erős a Szeged-Grosics.
56. percJön az új szerzemény a Szeged-Grosicsba: Zsivanovics váltja Kertészt.
49. percAz iménti esetet reklamáló Szántai a kispadról kap sárgát - valóban lesgyanús helyzetben lépett ki Gajdos, de ez már sajnos a lényegen nem változtat.
4.8. perc, 1-1Rosszul kezdődik a második félidő, az igen agilisan futballozó Pekár ugratja ki Gajdost, aki nem rontja el a ziccerét - egyenlít a Nyíregyháza, 1-1.
Folytatódik a meccs, a szünetben egyet cserélt a SzpariGréczi helyett Csilus jött a vendégekhez a folytatásra.
SZÜNETEz az első félidő vége: a Szeged-Grosics bátor játékkal, Zádori góljával vezet 1-0-ra a Szpari ellen - hasonló folytatást!
43. percKertész lépne ki ismét, óriási terület van előtte - viszont a partjelző zászlaja megállítja őt, nincs ziccer!
37. percÚjabb Pekár-szabadrúgás, ezt most Pászka rúgja ki - nagyon veszélyesen érkeznek középre a labdák, de a Szeged-Grosics védelme a helyén van!
33. percPekár szabadrúgása érkezik veszélyesen középre, viszont nincs, aki csúsztasson - egyelőre inkább pontrúgásból veszélyesek a vendégek.
31. perc, 1-0!GÓÓÓÓL! Vezet a Szeged-Grosics! Zádori téveszti meg Jovát egy beívelt labda után, elfekteti a kapust, és az üres kapuba gurít, megérdemelten vezet a Szeged!
28. percKiegyenlített, jó mérkőzés: most Kertész marad le centikkel egy felívelt labdáról - van fantázia a szegedi támadásokban!
22. percAz utóbbi időszakban feljavultak a vendégek, előbb Gréczi kísérleténél mutat be bravúrt Alekszics, majd Gergényinek kell egy nagyon fontos labdát kivágnia, a gólvonalról rúgja ki a szegediek U21-es válogatottba is behívott játékosa.
18. percEddig Jova a vendégek egyik legjobbja, Coroian távoli lövésénél, majd Germán újabb veszélyes fejesénél is résen van a Szpari kapusa!
15. percPekár végezheti el a vendégek újabb szögletét, elsőre nem tud tisztázni a szegedi védelem, de mielőtt komolyabb baj kialakulna, már kivágják a labdát.
7. percJova! Az eddigi legkomolyabb lehetőség! Zádori fejesénél úszik nagyot a levegőben a vendégek kapusa, és a gólba tartó labdát sikerül kiütnie!
4. percZádoritól egy erős kapáslövés, de nem talál kaput ő sem.
3. percGermán fejese az első lehetőség a meccsen, de nem talál kaput.
A Szpari kezdettA fehérben futballozó vendégek kezdték a meccset, a Szeged kékben futballozik.
Köszöntjük olvasóinkat!A Nyíregyháza ellen nem lesz könnyű dolga a Szeged 2011-Grosics Akadémiának: a gárda új szerzeménye, Borisz Zsivanovics a kispadról kezdi a mérkőzést! A túloldalon a szegedi születésű Gréczi Gábor a kezdőben kapott helyet.
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink