| 92. perc, vége | Ez a vége, a Kisvárda Vári duplájával nyerni tud Gyulán - a Szeged-Grosics ugyan biztató periódusokat is mutatott, de két hibáját megbüntette a Kisvárda. |
| 90. perc | Két percet tesz még rá Solymosi. |
| 88. perc | Még egy megpattanó Lucas-lövés egy visszakészítés után, de a becsúszó Farkason pont úgy pattant, hogy középre érkezett a labda, Szántai ezt könnyen fogta. |
| 85. perc | Lehozza kétgólos, meccset eldöntő játékosát, Vári Barnabást a vendégek mestere, Délczeg jön az utolsó bő öt percre. |
| 83. perc | Van néhány lendületesnek tűnő támadása a Szeged-Grosicsnak, de nem tudja ezeket végigvinni: a kisvárdai védelem gyakorlatilag hiba nélkül játszik ma. Beke ballábas csavarását Zöldesi másodjára fogja. |
| 77. perc | A sárgás Olteant lekapja Kondás Elemér, helyére Heffler Norbert áll be a Kisvárdához. |
| 76. perc | Egy bal oldali szabadrúgást húz le Szántai, aki egyből rúgná is ki, de Papucsek ebben megakadályozza - megússza a lapot a vendégek bekkje. |
| 73. perc | Germán lőtte el, de Zöldesi lábbal védeni tudott, a kipattanót pedig Povázsai vágta a vele szemben álló védőbe. Végül egy távoli átlövés, de ez sem fog kaput. |
| 72. perc | Lassan itt az utolsó negyed óra, de most kap egy komoly esélyt a Szeged-Grosics, miután Zádorit buktatta a kaputól 17 méterre Papucsek. |
| 67. perc | Az első vendég változtatás: Ilic helyett a korábbi utánpótlás-válogatott, Gosztonyi András áll be. Nem mozdult erről a pontról a meccs, a Kisvárda érthetően nem siet, a Szeged-Grosics játékában pedig nincs benne a gól. |
| 62. perc | Farkas oldotta meg szépen, Lukács felé szállt egy ívelés, azonban utolsó védőként testtel szépen kiszorította, így Szántai fel tudta szedni a labdát. A Kisvárda kényelmesen focizik, a Szeged-Grosics pedig egyelőre nem talál rést a vendégek védelmén. |
| 60. perc | Az első szegedi sárga Katonáé, aki ütemet tévesztve csúszott oda, Solymosi az előnyszabályt követően mutatja fel a lapot. |
| 58. perc | Cserél Supka Attila, Szabó Péter helyett Beke Péter jön a Szeged-Grosicsba. |
| 55. perc, 0-2 | Gól, megint Vári, kétgólos előnyben a Várda! Egy indítás elcsúszik Causic talpa alatt, így zavartalanul roboghat a kapuig Vári, aki átemeli Szántai fölött, így megduplázza önmaga és csapata góljainak számát. Két hiba, amit azonnal büntettek a vendégek - innentől az iksz is óriási bravúrnak számítana! |
| 50. perc | Mezőnyjátékkal kezdődik a második félidő, és valamelyest felszabadultabb Kisvárdával - ugyanakkor az első kaput eltaláló lövés Szabó Péteré, akinek átlövését öleli magához Zöldesi. |
| 46. perc | Folytatódik a meccs, a szünetben cserélt egyet a Szeged-Grosics: Coroian nem jött ki, Zabari helyette a pályán. |
| Szünet | Nem is hosszabbít Solymosi, már közepet sem kezd a Szeged-Grosics, amely borzasztóan sajnálhatja ezt a félidőt, hiszen az elején megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre, ám nem élt azokkal, és hiába volt minimum egyenrangú partnere a Kisvárdának, mégis a vendégek fordulhatnak előnnyel. |
| 45. perc, 0-1 | Gól, sosem jókor, de a lehető legrosszabbkor! A sokadik jobb oldali beadásra érkezik Vári, aki lefejeli a bal alsó felé, Szántai csak hozzáérni tud, de védeni nem - a félidő utolsó percében megszerzi a vezetést a Kisvárda. |
| 40. perc | A meccs eddigi legnagyobb helyzete maradt ki! Pászka szabadrúgása után kontrázhatott a Kisvárda, Lucas ki tudott lépni Katona mellett, és csak Szántai állt vele szemben, azonban hiába tolta meg oldalra, Szántai ujjheggyel hozzá tudott érni, majd kicsit kisodródva lőtt, de a gólvonalról Causic kivágta a labdát! |
| 37. perc | Ebben több volt, Farkas nem tudott tisztázni egy indításnál, így Lucas zavartalanul kiléphetett a jobbösszekötő helyén, de beadását Szántai húzta le, hiába érkezett a hosszún a társ. Az iramra nem lehet panasz, elég gyors játék zajlik a pályán, viszont a kapu előtt egyelőre egyik csapat sem tud olyan döntéseket hozni, ami eredményre vezetne. |
| 35. perc | Achim és Lukács fejpárbaja után figyelmezteti a szegedit Solymosi játékvezető, igaz, a sértett kisvárdai gyorsan felpattant a szituáció után. Harmadjára is büntetőt reklamál Kondás Elemér együttese, de a játékvezető hajthatatlan, egyik szituáció sem mondható egyértelmű büntetőnek. |
| 31. perc | Oltean is besárgul, aki Coroiannak pakol oda a félpályánál, miután már nem volt ott a labda. |
| 28. perc | Most viszont abszolút a Kisvárda nyom: sorban jönnek be a labdák középre, de mindet ki tudja fejelni a védelem. Erős teszt alatt most Farkas Márkék, ez most egy igen erős periódusa a Kisvárdának, de szerencsére nincs kimondott ziccer ezekből. |
| 26. perc | Először tudja a meccsen huzamosabb ideig megtartani a labdát a Kisvárda, a hosszú adogatás végén azonban Izing beadását kifejeli a szegedi védelem. |
| 21. perc | Lukács és Lucas egymást zavarták a tizenhatoson belül: előbbi ollózva akarta kapura továbbítani a jobb oldali beadást, csak hogy nem találta el a labdát, így azonban hiába lett volna jó a társnak, nem tudott lőni az előtte fekvő várdaitól. Többet van most már a Kisvárdánál a labda, de Szántai kapuja nem forog veszélyben. |
| 19. perc | Izingé a meccs első sárgája, aki Zádorit teríti le a levegőben. Germán még azt is szóvá teszi, hogy a szabadrúgást sem engedték elvégezni, de ezért már nem jár a lap. |
| 16. perc | Okosan akarta Povázsai, aki remek, lapos indítást kapott Coroiantól, egyből vissza akarta gurítani lövésre, csak nem volt érkező. Nem túlzás, beszorítja a Kisvárdát a Szeged-Grosics, szinte csak a vendégek térfelén zajlik a játék. |
| 14. perc | Ebben is több volt, Zádori fejelt le egy előreívelt labdát, a rendezetlen vendég védelemre hárman vezethették, Germán ki tudta ívelni Povázsainak, aki viszont nem tudta kicselezni Ryashkót, aki az utolsó ember volt a védelemben. |
| 11. perc | Veszélyesebb a Szeged-Grosics: egy bal oldali bedobást Germán tud megcsúsztatni, viszont az ötös jobb sarkánál nem érkezik senki. Jó iramú, élvezetes meccs, egyelőre inkább szegedi fölénnyel. |
| 9. perc | Egy lendületes kontrát akaszt meg a vendégek szöglete után Oltean, de csak figyelmezteti őt Solymosi, miután visszarántotta Germánt. A szabadrúgás elcsúszik Ilic lába alatt, így roboghat vele Szabó Péter, de lapos beadását kivágják szögletre, ami után felszabadít a várdai védelem. |
| 7. perc | Az első ígéretes lehetőség, Pászka szöglete után visszakerül hozzá a labda, majd nem lépnek ki rá, így a pattogós játékszert el tudja lőni a tizenhatoson belülről, de nem tudja leszorítani, így jóval a kapu fölött köt ki lövése. |
| 4. perc | Főképp mezőnyjáték az első percekben, Pászka fordított ígéretesen a jobb oldalra, de egy hajszálnyival hosszabb lett a labdája, igaz, Katonát is szöktethette volna a bal oldalon. Sok párharc, kemény belemenések a meccs elején, de a sportszerűség határain belül. |
| 1. perc | A vendégek kezdték a meccset. |
| 13.28 | Érkeznek a csapatok a pályára: a Szeged-Grosics tiszta kékben, a Kisvárda pedig tiszta fehér szerelésben lép pályára. Egyelőre ha nem is kellemes, de őszies idő van, viszont sem eső, sem szél nem nehezíti a csapatok dolgát. |
| 13.19 | Ami a szegedi kispadot illeti, a kapus Molnár Péter mellett Zabari Dávid, Papp Ferenc, Kasuba Dániel, Molnár János, Beke Péter és Balogh Gusztáv szállhat be a 90 perc során. A túloldalon a korábbi légiós, Gosztonyi András csak a kispadon, miképp a Szeged-Grosicsban is védett Molnár-Farkas Tamás is. |
| Köszöntjük olvasóinkat! | Mintegy tíz perc múlva kezd a Szeged-Grosics a Kisvárda ellen, a felek éppen befejezték a melegítést a találkozó előtt. Ami a szegediek összeállítását illeti, több sérültje is van Supka Attilának, viszont Szabó Péter már kezdőként léphet pályára. |