| 93′ | A ráadásban nem születik újabb gól, zsinórban harmadik hazai sikerét aratja a Szeged 2011-Grosics Akadémia! |
| 90′ | Három percet hosszabbít a játékvezető, ennyi ideje maradt a csapatoknak az újabb gól megszerzésére. |
| 88′ | Balogh kerül msot helyzetbe, mindkét csapat előtt adódnak lehetőségek, összességében elmondható, hogy nagyon jó találkozót nézhetett ma meg az, aki kilátogatott a gyulai Grosics Akadémiára. |
| 87′ | Szántai hatalmas bravúrral ment szögletre egy dorogi lövést, a vendégek mindent megtesznek az egyenlítésért, a Szeged pedig arra vár, hogy egy kontrával el tudjon futni és lezárja a találkozót. |
| 85′ | Supka Attila is kihasználja utolsó cserelehetőségét, Pászka Lórándot Papp Ferenc váltja az utolsó percekre. |
| 82′ | Perovic sárgul be, miután páros lábbal csúszik rá Coroianra és látványosan letarolja. Örülhet, hogy megúszta ennyivel. A szegedi játékost ápolni is kell, de úgy fest, tudja folytatni a mérkőzést. |
| 79′ | Utolsó cserelehetőségét használja ki Schindler Szabolcs. Németh Ádám helyére Füredi Patrik érkezik a hajrára. |
| 78′ | Balogh Gusztáv aktívan száll be a mérkőzésbe, előbb a tizenhatoson belül esik el, ám nem ítél büntetőt a játékvezető, majd egy perccel később szabadrúgást harcol ki, amit Pászka ível középre, de nem jut el Germánig, mivel a dorogi védők felszabadítanak. |
| 75′ | Újabb vendég lehetőség, ezúttal Németh Ádám hámozza át magát több szegedi játékoson is a labdával együtt, de a lövése mellé megy. |
| 73′ | Veszélyeztet a Dorog, Faragó kerül helyzetbe, de lövése elszáll a szegedi kapu felett. |
| 69′ | Küzdelmes csata zajlik a pályán, a két csere úgy fest új lendületet adott a Dorognak, amely az utóbbi percekben lendületesebben futballozik. |
| 66′ | Másodszor változtat Supka Attila, Molnár János helyén Balogh Gusztáv a pályán a folytatásban. |
| 66′ | Coroian most nagyon kellett, szépen akadályoz meg egy vendég akciót, azonban szabadrúgáshoz jut a Dorog, amit Szedlár lő kapura, de Szántai meg tudja fogni a lövést. |
| 65′ | Kettős cserét hajtott végre a Dorog, Csató helyett Göblyös, Simon helyett Perovics lép pályára. |
| 63′ | Újabb sárga, ezt most Németh Ádám kapja, keményedik az ütközet. |
| 60′ | Farkas Márk sárgul be hazai részről egy szabálytalanságot követően. |
| 58′ | Három dorogi játékos indul el egy kontrára, de Farkas Márk remekül olvassa a játékot és tanárian lép bele a passzsávba, megakadályozva ezzel, hogy komolyabb helyzetet tudjon kialakítani a Dorog. |
| 57′ | Az utóbbi percekben jobbára a középpályán zajlik a játék, kevesebb helyzetet alakítanak ki a csapatok, mint az első játékrészben. Ezzel együtt szabadrúgásból veszélyeztet a Szeged, de olyannyira mégsem veszélyes ez Zima kapujára. |
| 53′ | Cserél Supka Attila, Balázs Richárdot Beke Péter váltja. |
| 53′ | Molnárt kell most ápolni, meglehetősen csúnyán könyökölték le, de úgy tűnik szerencsére nincs komolyabb sérülés az esetet követően. |
| 51′ | Molnár János kerül helyzetbe, egy szegedi szögletet követően kerül elé a labda, célba veszi a dorogi kaput, azonban nem találja el, a lövése mellé száll. |
| 49′ | GÓL! Szépítenek a vendégek, egy szabadrúgás után alakul ki tömegjelenet a szegedi kapu előtt, Mészáros Áron a legszemfülesebb, lecsap a labdára és valahogy bekotorja Szántai kapujába, 2-1. |
| 48′ | Egy kontrával fordul a vendég csapat, Simon Attila kerül helyzetbe, de a lövését nagyon magabiztosan hárítja Szántai Levente. |
| 46′ | Ott folytatja a Szeged-Grosics, ahol az első félidőben abbahagyta. Germán kerül helyzetbe, majd harcol ki szabadrúgást. Causic áll a labda mögé, nagy erővel bombáz a dorogi kapura, de Zima kitolja a labdát. |
| 46′ | Folytatódik a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát. Egyik mester sem cserélt a szünetben. |
| 45′ | Le is fújja a játékvezető az első játékrészt, két gólos előnnyel vághat neki a Szeged a második 45 percnek. SZÜNET. |
| 45′ | GÓÓÓL! Itt az első félidő csattanója, Zádori megszerzi önmaga és csapata második találatát is. Ezúttal Germán remek passzát gurítja a vendég kapuba, 2-0! |
| 44′ | Megvan a mérkőzés első sárga lapja, amelynek tulajdonosa a dorogi Berkó Ádám |
| 42′ | Molnár János remekül tálal Zabari elé, aki nem tudja eltalálni a labdát, így óriási helyzet marad ki. |
| 40′ | Szalai András marad lent egy ütközet után, ápolni is kell a vendégek játékosát, de visszatérhet a pályára. |
| 39′ | GÓÓÓL! Góllá érett a szegedi mezőnyfölény, Horváth Attila hozza kihagyhatatlan helyzetbe Zádorit, aki nagy erővel bombáz a dorogi kapuba, 1-0! |
| 36′ | Egy dorogi szöglet után szerzi meg a labdát Germán, majd egészen a vendég kapu előtti területig felhozza, leadja Molnárnak, aki kapura lő, de Zima ismét hárít. |
| 35′ | Farkas Márk indítja Zádorit, aki át is veszi a labdát, de lövését hárítja a dorogi kapus. |
| 30′ | Továbbra is fölényben futballozik a Szeged, ennek eredménye most egy ígéretes helyről elvégezhető szabadrúgás, Germán pontrúgása megpattan a sorfalon, majd egy kisebb kavarodás után felszabadítanak a dorogiak. |
| 26′ | Dorogi akció végén Németh Ádám tör be a szegedi tizenhatoson belülre, majd dobja fel magát, de a játékvezető nem eszi meg a mutatványt, nem jár tizenegyes a vendégeknek. |
| 24′ | Balázs Richárd szenzációsan látja meg az akciót kísérő Germán Tamást, meg is próbálja eljuttatni hozzá a labdát, de egy dorogi védő éppen hogy bele tud piszkálni az átadásba, így Germán nem tud beleérni, pedig gólhelyzetben érkezett a vendég kapu elé. |
| 21′ | Az utóbbi percekben mindenesetre a Szeged akarata érvényesül, jobbára a dorogi térfélen zajlik a játék, Zabari kétszer is ígéretesen kanyarítja középre a labdát, de mindkét beadást hatástalanítják a vendég védők. |
| 18′ | Bő negyed óra elteltével elmondhatjuk, hogy alapvetően jó iramú mérkőzést láthat a közönség, mindkét gárda előtt adódott már kisebb-nagyobb lehetőség. |
| 16′ | Pászka most saját kapuja előterében igyekszik szerelni egy dorogi játékost, kissé azonban szerencsétlenül ér a labdához, így az szögletre pattan, ám ebből sincs veszély Szántai kapujánál. |
| 14′ | Ismét Germán a feladó, ezúttal Pászka Lóránd a címzett, ám a dorogi védők szerelni tudják és meg is indulnak egy kontratámadással Szántai kapuja felé, azonban ez az akció nem hoz veszélyt. |
| 11′ | Ez most közel volt! Germán indítja Balázs Richárdot, aki néhány labdaérintéssel helyzetbe is kerül, majd céloz és lő, a bomba pedig a dorogi kapufán csattan. |
| 9′ | A középpályán állítják meg a dorogiak szabálytalanul Germán Tamást, majd a pontrúgás elvégzését követően Zabari lódulna meg a szélen, de a vendég védők összezárnak előtte és elválasztják a labdától. |
| 6′ | Zima Ádám hozza a szívbajt szurkolóira, egy vendég hazaadást követően ügyetlenkedik, nagy nehézségek árán azért csak sikerül birtokba vennie a játékszert, mindenesetre most közel járt a Szeged-Grosics úgy is a gólhoz, hogy náluk sem volt a labda. |
| 5′ | Itt is van az első dorogi lehetőség, szerencsére az is marad, Simon Attila kerülne helyzetbe, de Zabari szépen tisztáz előle. |
| 4′ | Intenzívebben kezdi a találkozót a Dorog, nagyon magasan letámadják a szegedi csapatot a labdakihozataloknál, amivel meg is tudják zavarni a hazai játékosokat, de egyelőre komoly helyzetet nem sikerül kialakítaniuk. |
| 1′ | Ebben a percben kezdetét vette a találkozó, a Szeged indította útjára a labdát. A vendégek fehérben, míg a hazaiak hagyományos kék-fekete összeállításukban fociznak ma. |
| 16.55′ | Köszöntjük olvasóinkat, néhány perc múlva kezdődik a Dorogi FC és a Szeged 2011-Grosics Akadémia összecsapása Gyulán. Supka Attila együttese remek formában van, legutóbbi négy bajnokiján nem talált legyőzőre, míg a Dorog hármas vereségszériával érkezik a találkozóra. |