Horváth Attila: pozitív hatással voltak a csapatra az elmúlt mérkőzések

horvath-attila-csapat.jpg
Horváth Attila tavaly nyár óta erősíti a Szeged 2011-Grosics Akadémiát. A csapat stabilitásának egyik alapembere bízik benne, ha továbbra is hisznek magukban, és mérkőzésről mérkőzésre kijavítják a hibákat, akkor előrébb tud lépni a csapat a szezon folyamán.

- Hat fordulóval a rajt után nem volt olyan mérkőzés, amikor ne lépett volna a pályára kezdőként. Hogy érzi magát a csapatban?
- Köszönöm, nagyon jól, pláne, hogyha ilyen sikeresek vagyunk, mert akkor csak még jobban! Jól esik, hogy így számítanak rám. Az új edző érkeztével a játékrendszerünk is megváltozott, kellett egy kis idő, amíg átálltunk, valamint az új játékosokkal összeszoktunk. Ebből adódóan volt egy kis hullámvölgy a szezon elején, kijöttek azok a hibák, melyekre nem számítottunk. Hála Istennek most rengeteget dolgoztunk azon, hogy ezeket kijavítsuk, és az elmúlt három mérkőzésen egyre kevesebb volt ezekből, így eredményesebben tudtunk szerepelni.

- A játékrendszeren kívül mi változott a tavalyi évhez képest?
- Nem vagyunk annyira defenzívek, inkább próbálunk egyre jobban visszatámadni az ellenfél térfelén, és minél gyorsabban előre jutni.

- Az új játékosoknak mennyire sikerült beilleszkedniük a csapatba?
- Az újaknak mindig jó dolguk van itt a Szeged 2011-Grosics Akadémiánál, hiszen nagyon jó a társaság és jó emberek alkotják a csapatot. Persze mindenkinek meg kell szokni az új helyet, amihez idő kell.

- A szezon folyamán kell még valamiben változnia a csapat játékstílusának?
- Kell, hiszen minél kevesebb hibát kell vétenünk. Hiába teljesítettünk jól az elmúlt három mérkőzésen, azért voltak hibák. Ezekre jobban kell koncentrálnunk, jobban oda kell figyelnünk, és jobban kell hinnünk magunkban, hogy igenis tudunk előrébb lépni, jó csapat vagyunk, bárki ellen tudunk meglepetést okozni. A szezon végére akár olyan pozícióban lehetünk, amelyre esetleg senki sem gondolt volna.

- Ezután felmerül a kérdés, hogy mit vár az őszi szezontól?
- Azt várom, hogy tovább folytatódik ez a jó széria. Az elmúlt mérkőzések pozitív hatással voltak az egész csapatra, egy hét alatt hét pontot sikerült begyűjtenünk. Jó lenne, ha akár már Nyíregyháza ellen is begyűjtenénk a három pontot.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink