Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Supka Attila: a három pont a cél a Békéscsaba ellen!

Sikerrel vívta meg első bajnoki mérkőzését a 2017/18-as szezonban a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A Cegléd elleni, idegenbeli győzelem után újabb kihívás előtt áll a gárda, hiszen a feljutásra hajtó Békéscsabát fogadja. Supka Attila vezetőedző szerint össze kell még szoknia a csapatnak, de a szomszédvár ellen is három pontot vár.

- Túl van első bajnoki mérkőzésén a Szeged 2011-Grosics Akadémia, melyet hátrányból sikerült megnyerni a Cegléd ellen. Hogyan látta ezt a mérkőzést?
- Pozitív, hogy fordítani tudtunk. De nem úgy indult a mérkőzés, ahogy azt elterveztük. Rengeteg hibával játszottunk az első 20-25 percben, és ennek lett a következménye az, hogy az ellenfél alakított ki helyzetet. Egy nagyon nagy egyéni hiba után gólt is szereztek. Úgy vettem észre, hogy ez a csapatot kicsit megfogta, és idő kellett ahhoz, hogy elkezdjük azt a játékot játszani, amit szerettünk volna. Ez inkább a második félidőben érvényesült. Úgy éreztem, hogy fizikálisan is jobban bírtuk, mint az ellenfél.
Biztos voltam benne, hogy ezt a mérkőzést meg fogjuk nyerni, még akkor is, amikor a Cegléd 1-0-ra vezetett. A csapatban több van annál, mint amit az elején láthattunk, és amit a felkészülési mérkőzések megmutattak.

- Hogyan teljesítettek az új emberek, mennyire szoktak össze a játékosok?
- Mérkőzésről-mérkőzésre fog összeszokni ez a társaság. Érkezett 8-9 új játékos, közülük négy kezdő volt az előző mérkőzésen. Pont azokon a posztokon, ahol nagyon fontos az összeszokottság. A védelemben Andrej Causic és Katona Máté is teljesen új emberként lépett pályára. Jagodics Bence is új pozícióban játszott jobb oldali védőként. Folyamatosan próbáljuk őket összeépíteni. A középpályán Mihai Nicorec személyében volt egy új ember, neki is szoknia kell ezt a csapatot. Nem olyan volt a középpályás játékunk, mint amilyet terveztünk. Viszont ha a játékosok hozzáállása hasonló lesz, mint a második félidőben, akkor az elkövetkezendő mérkőzéseken is pontokat fogunk gyűjteni.

- Egész héten igazi kánikula volt. Ilyen időjárási viszonyok mellett hogyan érdemes felkészíteni a játékosokat a következő mérkőzésre?
- A meleg miatt a fizikai terhelést nem lehet olyan optimálissá tenni, mint amennyire szeretnénk. Ezért is változtattunk a heti programon. Napi egyeket edzünk, például szerda délelőtt volt egy tréningünk, utána közösen kielemeztük a hétvégi mérkőzést. Ezt követően bent a csarnokban volt egy erősítő program. Csütörtök délután felkészülési mérkőzést játszottunk a Tiszakécske ellen, ahol azok léptek pályára, akik kevesebbet, vagy nem játszottak a Cegléd elleni találkozón. Pénteken és szombaton is egy-egy tréningen vesznek részt a játékosok, vasárnap pedig egy nagyon fontos derbit fogunk játszani.

- Legutóbb, pontosabban a szezonzárón 4-1-es vereséget szenvedett a csapat a Békéscsabától, mely az új idényben hazai pályán kapott ki az újonc Kazincbarcikától. Mit vár a vasárnapi bajnokitól?
- Presztízs mérkőzés ide vagy oda, jó teljesítménnyel a Békéscsaba is verhető, mint ahogy azt az első bajnokijuk is megmutatta. Arra számítok, hogy egy masszív csapat érkezik hozzánk, mely célként tűzte ki, hogy feljusson az NB I-be. Ezt kimondták, és ennek a szellemében próbáltak igazolni is.Ennek ellenére nem féltem a csapatot, mert tartom olyan erősnek, és olyan hozzáállásúnak a mieinket, hogy a hétvégén úgy mennek ki a mérkőzésre, hogy a három pontot itthon tudjuk tartani. Természetesen van miért visszavágni a Csabának, hiszen az előző bajnokság végén, az utolsó meccsen nem a legszebb eredmény született, súlyos vereséget szenvedett a Szeged. Mondtam a játékosoknak, hogy ezzel nem szabad foglalkozni, azzal viszont igen, hogy fel kell készülni a Békéscsabából, hogy a mi akaratunk érvényesüljön az első perctől kezdve. Hogyha azokat a dolgokat, amelyeket begyakorlunk, és megbeszélünk, azt be fogjuk tartani, meg tudjuk csinálni a pályán, akkor azt hiszem, hogy megint három pontnak örülhetünk.


Hozzászólások:
2018/2019
NB III. Közép csoport
2018.08.04. szombat, 17:00
SZEGED-GROSICS AKADÉMIA/MAKÓ FC
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2018/2019 - NB III. Közép csoport
#csapat nevepont
01. MAKÓ FC 0
02. SZEGED-GROSICS AKADÉMIA 0
03. TAKSONY SE 0
04. KECSKEMÉTI TE 0
05. DUNAÚJVÁROS 0
06. FC DABAS 0
07. SZEKSZÁRDI UFC 0
08. PMFC 0
09. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 0
10. SZENTLŐRINC SE 0
11. PAKSI FC II. 0
12. RÁKOSMENTE KSK 0
13. KOZÁRMISLENY FC 0
14. BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 0
15. SZEOL SC 0
16. IVÁNCSA KSE 0

Partnereink