Supka Attila: pozitívan telt az öthetes felkészülés

A 2016/17-es szezonban a 11. helyen végzett a Szeged 2011-Grosics Akadémia. 38 forduló alatt 12 győzelem, 15 döntetlen és 11 vereség mellett 51 pontot szerzett. Az új tréner, Supka Attila tanítványai egy öthetes edzéssorozat után első mérkőzésüket vendégként Cegléden játsszák.

- Június 21-én kezdődött a munka Ön és a csapat számára. Az azóta eltelt idő alatt mennyire sikerült megismerkedni a csapattal, milyennek tartja a keretet?
- Négy és fél, öt hetünk volt arra, hogy magát a keretet megismerjük, először mindenki új volt nekünk. Igazából csak a pályáról, a pálya széléről ismertük egymást. Közben persze sikerült feltérképezni a keretet, az új játékosokat is megismertük, és ezáltal megpróbáljuk már az első mérkőzésre olyan állapotba hozni, és olyan alapokkal pályára küldeni a csapatot, hogy eredményesek legyenek.

- Mennyire illeszkedtek be az új és a régi játékosok?
- Van egy-két játékos, akivel már dolgoztunk együtt, gondolok itt például Andrej Causic-ra, aki Pécsett volt a játékosom egy darabig. Őt azért is kértem, hogy hozzuk el a csapatba belső védő pozícióba.
Azt gondolom, hogy minden játékos megpróbált alkalmazkodni ahhoz a munkarendszerhez, amit mi elkezdtünk átadni. Megpróbáltunk minden tréninget intenzívvé tenni, és elsősorban a taktikai részre koncentrálni, amit szeretnénk majd viszontlátni a pályán. Ennek megfelelően állítottuk össze a gyakorlatokat. A játékosokat megpróbáltuk abba a pozícióba beállítani, ahol a legjobb teljesítményt tudják nyújtani. Ezt megnéztük a tréningeken, figyeltük a játékosok edzésmunkáját, hogy hogyan reagálnak egy-egy olyan gyakorlatra, amit nem ismernek még, vagy ami nehezebbnek tűnik. Úgy érzem, hogy pozitív volt a visszajelzés, a testbeszéd, a hozzáállás részükről.
Ezt követően jöttek a felkészülési mérkőzések. Ezekre azt tudom mondani, hogy nem a legeredményesebb meccseket játszottunk, de kiemelhetem az angol MK Dons elleni összecsapást, ahol 90 percig az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Több nagy lehetőségünk volt, és meg is nyertük azt a mérkőzést. Ott minden játékos lehetőséget kapott, mert félidőztettük a csapatot, egy félidőt játszott mindenki. Úgy vettem észre, hogy a régi játékosok is bizonyítani akartak nekünk, szerették volna bebizonyítani, hogy helyük van a csapatban. Nagyon jó meccset  játszottunk a Szabadka, vagyis egy első osztályú szerb csapat ellenében. Az utolsó összecsapásunkat az UTA Arad ellen játszottuk. A tréningek, az edzőmérkőzések sokasága miatt látszott a játékosaimon, hogy egy kicsit fizikálisan leült a játékuk azon a mérkőzésen. Most azon vagyunk, hogy ezt a fáradtabb állapotot próbáljuk a hét folyamán kihozni belőlük és fittek legyenek hétvégére, mire a Cegléd ellen a pályára kell állniuk a játékosoknak.

- Elmondható akkor, hogy összességében pozitívan telt a felkészülés?
- Pozitívan telt a felkészülés, csak egyetlen egy negatívumot tudok mondani ez idő alatt. Rengeteget kellett utaznunk. Minden mérkőzésre sok kilométert tettünk a játékosok alá. Volt olyan hét, hogy kétszer voltunk Budapesten. Sokszor persze maga a mérkőzés a terhelés, de úgy gondolom, hogy az utazás is, hiszen az, amikor négy órát oda, négy órát pedig visszafelé kell ülni a buszon,  az azért elég sokat kivesz a játékosokból. Ez az egy negatívum akadt a felkészülésünk alatt. A pozitívum, hogy a játékosok megpróbáltak maximálisan végigcsinálni mindent. Jó volt a hozzáállásuk a tréningeken és a mérkőzéseken egyaránt. Erről kommunikálunk velük folyamatosan, hogyha ez megmarad a bajnoki mérkőzések alatt is, akkor az egymás között kitűzött célokat maximálisan meg fogjuk tudni valósítani.

- A felkészülés során kialakult összkép alapján miben kéne még fejlődnie a csapatnak?
- Mindenféleképpen fejlődnünk kell a támadójátékban, pontosabban a helyzetkihasználásban. Szeretnénk, hogyha az előre játékban jobban néznénk ki. A helyzeteink megvoltak, de nem tudtuk ezeket megfelelő arányban értékesíteni. Megvannak azok a gyors játékosaink a pálya két oldalán, akikkel olyan támadó futballt tudunk játszani, ami, hogyha koncentráltak vagyunk, akkor gólerős is lehet a bajnokságban, és persze bízom benne, hogy az lesz. Vannak rutinos játékosok a középpályán, akiknek ezeket a játékosokat ki kell szolgálni, és meg kell szabniuk a csapatjáték fazonját. Bízom benne, hogy ez meg is fog történni.

- Az előző szezonban a tabella élmezőnyébe tartozott, de a végére visszacsúszott a középmezőnybe a Szeged az előzőleg vezetett csapatához, a Sopronhoz hasonlóan. Ettől a szezontól mit vár a Szeged 2011-Grosics Akadémiától?
- Természetesen előrelépést. Igazából a legnagyobb probléma az volt a Sopron és a Szeged 2011-Grosics Akadémia esetében is, hogy nagyon sok volt mindkét csapatnál a döntetlen. Ha jól emlékszem a Szegednek 15, a Sopronnak pedig 16 pontosztozkodása volt. Visszanézve ezeket a döntetleneket, sokszor nüansznyi dolgokon múlott a győzelem.  Azt mondom, hogy ez a bajnokság sokkal nehezebb lesz, mint a tavalyi volt. Azért is, mert az NB I-ből kiesett csapatok azonnal vissza akarnak kerülni az első vonalba. Az NB III-ból felkerült csapatok közül a Győrnek is ez a célja, lehet látni az erősítéseket, hogy milyen játékosokat vittek oda. A Zalaegerszeg, a Kisvárda, a Nyíregyháza lesznek azok, akik pedig mennek a bajnokságért. Hét-nyolc olyan csapat van, akik a feljutásért játszanak. Nekünk az lesz a feladatunk, hogy minél jobban jöjjünk ki a mérkőzésekből, minél több mérkőzést tudjunk megnyerni. Mondtam a játékosaimnak, hogy előre nem tervezünk, hogy hány pontot szeretnénk szerezni, milyen pozícióban szeretnénk lenni, hanem ahogy jön a következő derbi, mérkőzésről-mérkőzésre úgy kell kimennünk a pályára, hogy meg kell szereznünk a három pontot.

- Mennyire van megelégedve a Grosics Akadémián felnevelkedett fiatal játékosokkal?
- A keretben Hegedűs Martin, Povázsai Zsolt, Balogh Gusztáv, Zádori Krisztián, Kasuba Dániel és Molnár János a fiatalok. Vagyis több játékosunk van, akik az első csapattal dolgoznak folyamatosan. Tavaly kaptak többen is lehetőséget. Azt gondolom, hogy nagyon sokat kell fejlődniük fizikálisan és taktikai téren, hogy amit megvalósítunk az első csapatban, arra ők is képesek legyenek a jövőben. Természetesen erről beszéltünk Adem Kapic-csal, a sportigazgatónkkal is, hogy úgy kell összeállítani a csapatot, hogy a kötelező két játékos mindenképpen a csapatban legyen. Meg kell találni közülük azt a kettőt, akik folyamatosan játszani fognak. A többieknek meg időt kell adni arra, hogy mérkőzésről-mérkőzésre, hogyha esetleg eredményesek vagyunk, akkor több-kevesebb időt kapjanak lehetőségre. Én azt mondtam, hogy ezt a félévet kell arra rászánni, hogy ezekből a játékosokból kihozzuk a maximumot, és eldőljön, hogy ők meghatározó emberként folyamatosan tudnak-e játszani.

- Hétvégén játssza első bajnoki mérkőzését az Ön irányítása alatt a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Cegléd otthonában. Az ellenfél Pest megyei együttes vezetőedzője az a Klausz László, aki előzőleg irányította a szegedi együttest. Ön szerint a régebbi játékosoknak nem lesz furcsa az előző tréner által irányított csapat ellen a pályára lépni? Mit vár ettől a mérkőzéstől?
- Azt hiszem, hogy ez nem jelent semmi pluszt a játékosok felé, hogy Klausz László ellen kell játszaniuk. Azt gondolom, hogy ennek nem szabad presztízs mérkőzésnek lennie. Ez egy ugyanolyan mérkőzés lesz, mint bármelyik másik az NB II-ben. Nekünk úgy kell kimenni a pályára Cegléden, hogy elvonatkoztatva az edző személyétől olyan teljesítményt tudjunk nyújtani, amivel meg tudjuk szerezni a maximálisan megszerezhető három pontot. Az a célunk idegenben is, hogy három ponttal térjünk haza.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink