Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Sokkoló hazai kudarc a Fraditól

fradi.jpg
Az őszi szezon eddigi leggyengébb játékával súlyos és megérdemelt vereséget szenvedtünk a Ferencváros második csapatától (1-5). Márpedig kötelező felemelni a fejeket, tanulni a kudarcból, mert igen nehéz sorozat előtt áll együttesünk, legközelebb például a listavezető Mezőkövesdhez látogatunk.

Nem vitás: a mieink a Fradi elleni bajnokin támadásban és védekezésben is elmaradtak a korábbi produkcióktól. A közel kétezres szegedi publikum csalódása érthető, mivel a tabellán elfoglalt helyezés, az eddigi eredmények és a felfokozott várakozások alapján győzelmet várt Liszteséktől. A Fraditól érkezett karmester éppenséggel szép gólpasszt adott Jovánczainak, ekkor fel is csillant a remény, azonban fájdalom, ezzel sem volt esély a pontszerzésre. A gólon kívül ugyanis alig akadt formás, kijátszott akciónk, helyzetbe is alig kerültünk, ellenben a védekezésünk ismét a tavalyi idényt idézte. Az addig egy pontot szerző ferencvárosiak akkor játszották át védőinket, ahányszor akarták, s ha kapusunk, Belecsan nem hárít többször bravúrosan a vendég ziccereknél, még súlyosabb vereséget szenvedtünk volna.

Szomorúan távozott a vasutas sporttelepről a szépszámú szegedi nézősereg, és bizony lehajtott fejjel ültek az öltözőben játékosaink, ami valahol természetes, elvégre a játék és az eredmény elmaradt a várakozástól. Mégis fel kell emelni a fejeket, mert nehéz széria előtt áll csapatunk, legközelebb ugyanis a listavezető Mezőkövesdhez látogatunk, majd fogadjuk a Szolnokot, megyünk Nyíregyházára és várhatóan tévés meccsen a Békéscsaba látogat hozzánk.

Ehhez a sorozathoz persze felemelt és tiszta fejre, továbbá összefogásra lesz szükség…

A Ferencváros elleni találkozó után vezetőedzőnk, Tóth Bálint röviden így értékelt: „Kevés elképzeléssel, gyengén futballoztunk, jogos a vereségünk. Csapatomból csupán kapusunk, Belecsan teljesítményével lehetek elégedett. Le kell szállnunk a földre, nagyon remélem, hogy még időben jött ez a figyelmeztetés.” 

Szeged -Ferencváros II.: 1-5 (0-0)
SZVSE-stadion, 1800 néző, v: Botló

Gólszerző: Jovánczai (70.), ill. Beliczky (63.), Holman (65.), Nyilasi B. (71.), Nehéz (84., 89.)

Sárga lap: Toca (28.),  Tóth I. (39.), Jovánczai (60.), ill. Vass M. (30.), Busai (44.), Beliczky (74.)

Kiállítva: Tóth I. (74.)

Szeged: Belecsan - Laczkó J. (Varga B., 78.), Tóth I., Toca, Farkas Z. - Ulvicki, Borbély B. - Kéri (Geiger, 46.), Lisztes (Gomez, 80.), Kis R. - Jovánczai.

Ferencváros II.: Ranilovic - Simita, Grúz, Vattai, Birtalan J. - Busai, Vass M. - Gárdos (Holman, 58.), Nyilasi B. (Hodgyai, 72.), Papp M. (Nehéz, 82.) - Beliczky.


Hozzászólások:
2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2020.09.27. vasárnap
SZEGED-CSANÁD GROSICS/DEAC
Szent Gellért Fórum
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 20
02. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 17
03. GYIRMÓT FC GYŐR 16
04. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16
05. BUDAÖRS 15
06. SZOLNOKI MÁV FC 15
07. SOROKSÁR SC 14
08. FC AJKA 13
09. SZOMBATHELYI HALADÁS 13
10. PÉCSI MFC 13
11. DOROGI FC 12
12. BFC SIÓFOK 11
13. VASAS FC 11
14. WKW ETO FC GYŐR 10
15. KAZINCBARCIKA 9
16. SZEGED-CSANÁD GROSICS 8
17. ST. LŐRINC KFT. 8
18. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 8
19. DEAC 6
20. AQVITAL FC CSÁKVÁR 3

Partnereink