Ceglédi fellépésünk nem hozott túlzottan színvonalas futballt, mindkét csapat sok technikai hibát követett el. Ráadásul nálunk a 24. percben Kéri Tamás és Bekim Kapic is cserét kért, mindkettőjüknél a korábbi sérülés újult ki. A pályára küldött Rézműves Rajmund center pozícióba került, míg Laczkó János jobbhátvéd lett, ezzel Borbély Bálint egy sorral előrébb, Bogdan Toca viszont egy sorral hátrébb került. Továbbra sem találtuk a ritmust, a vendéglátók ez idő tájt jobban játszottak, szerencsére a kevés ceglédi helyzetnél kapusunk, Zeljko Belecsan mindig időben és jól lépett közbe.
A második félidő rosszul indult számunkra, hiszen büntetőből a hazaiak szereztek vezetést, az akarat és a jó fizikai felkészültség okán azonban bizakodhattunk. Támadásaink főleg Varga Bence becserélését követően lettek veszélyesebbek, no meg a Lisztes Krisztián, Kis Róbert duó összjátéka során, az igazi lehetőségek mégis a pontrúgások során alakultak ki. Egy ilyen után, amikor is Toca szabadrúgását követően került Kis Róbert elé a labda, amit a középpályás egy átvétel után a hálóba gurított, sikerült egyenlíteni. A hajrában, kondicionális fölényünknek köszönhetően, küzdöttünk a győztes találatért, ám végül meg kellett elégednünk a döntetlennel.
Jóllehet, nem játszottunk jól, legalább megmaradt a veretlenségünk, nem mellékesen pedig a végig éneklő, szépszámú szegedi ultratábor sem kudarcélménnyel utazott haza. A következő körben, szeptember 15-én, szombaton, a Ferencvárost fogadjuk az SZVSE stadionban.
A lefújást követően vezetőedzőnk, Tóth Bálint elégedetlen volt az egy ponttal: „Az első félidőben jobban játszott a Cegléd, szünet után viszont egyértelmű fölénybe kerültünk. Sajnos a két gyors és kényszerű csere behatárolta a lehetőségeimet, nem tudtam úgymond belenyúlni a meccsbe. Lesz mit megbeszélnünk az öltözőben, komoly hiányérzetem van a játékot és az eredményt illetően is.”
CEGLÉD–SZEGED 2011: 1–1 (0–0)
Cegléd, 500 néző. V. Solymosi
Gólszerző: Koncz Zs. (54., 11-esből), ill. Kis R. (75.)
Sárga lap: Nagy L (65.), Juhász (89.), Robson (91.), ill. Kéri T. (22.), Borbély B. (85.)
CEGLÉD: Miski – Robson, Miklósvári (Kormos, 82.), Koncz Zs., Farkas I. – Nagy L. – Szkunc, Kenderes (Ladiszlai, 60.), Juhász D. – Balog M. (Szalai B., 70.), Medgyesi.
SZEGED: Belecsan – Borbély B., Tóth I., B. Kapic (Laczkó J., 24.), Farkas Z. – Ulviczki - Lisztes, Toca, Geiger (Varga B., 59.) – Kis R., Kéri T. (Rézműves, 24.)




