- A Budaörs elleni mérkőzés gól nélküli döntetlennel végződött, a Soroksár elleni találkozó pedig a rossz időjárás miatt félbeszakadt, de addig összesen négy gól is született. Hogyan látja ezt az elmúlt két összecsapást?
- Óriási különbség volt a két meccs között, és nem csak azért, mert a Soroksár elleni félbeszakadt.
Annak ellenére, hogy eléggé megbolygatott csapattal játszottunk, a Budaörs ellen uraltuk a játékot. Helyzeteink voltak, nem is kicsik, és Horváth Attila kiállítása után jöttek csak ellenünk olyan pontrúgások, melyek veszélyesek voltak. Összességében a játékkal azon a találkozón elégedett voltam - a gól nélküli döntetlen ellenére.
A Soroksár elleni összecsapás esetében fogalmazhatok úgy, hogy talán kapunk még egy lehetőséget a javításra a versenybizottságtól, hogyha úgy döntenek, hogy újra kell játszanunk a mérkőzést. A pályán mindenesetre nagyon nagy különbség volt a két csapat között. Eddig ha ki is kaptunk egy "papíron" jobb csapat ellen, akkor sem tapasztaltam, hogy ennyivel jobb lenne nálunk bárki. De milyen a sors, hiszen pont a Soroksár ellen jártunk így legutóbb is, amikor a 27. percben szakította félbe a mérkőzést a rossz időjárás. Azt a mérkőzést újrajátszottuk, pedig vezettünk 1-0-ra és 0-0-ról kellett kezdeni a második meccset. Úgy gondolom, nagy igazságtalanság lenne, hogyha ezt a legutóbbi mérkőzést nem játszhatnánk újra, hiszen a maradék fél órában akár meg is fordíthattuk volna az eredményt.
- Hogy sikerült a Soroksárnak háromszor is bevennie Szántai Levente kapuját?
- Minden szinten jelentős különbség volt a két csapat között. A védelemben ott van Gyepes Gábor, aki Balogh Gusztávot és Zádori Krisztiánt is "megette". A csatársoruk sem gyenge, Lovrencsics Balázs 16 gólt szerzett, de még sorolhatnám ezt tovább is. Hibákra késztették a játékosaimat, azért kaptuk ilyen hirtelen ezeket a gólokat. Zabari Dávidnak kiment a válla, így nem számíthattam rá, az ő helyén pedig Pászka Lóránd kapott lehetőséget. A másik oldalon Achim Ádámnak is kisebb húzódása volt, úgyhogy jobbnak láttam, ha pihentetem. Az az igazság, hogy ezen a mérkőzésen alulmúltuk magunkat.
- Vasárnap a Szolnok látogat hozzánk. Mit vár ettől a találkozótól?
- Azt, hogy nem tör le minket a Soroksár elleni eredmény, és kiegyensúlyozottan lépünk ki a gyepre. Az egész bajnokságban jellemző volt ránk a stabilitást, ezt szeretném látni vasárnap is. Arra törekszünk, hogy a hátralévő mérkőzéseken minél több pontot szerezzünk, és természetesen nyerjünk.




