Kísértett a múlt, megint a hajrában buktunk pontokat

vac.jpg
A tavalyi szezonban több mérkőzésen az utolsó percekben veszítettünk pontokat, s így jártunk a bajnokság 2. fordulójában Vácott is, ahol a 84. percben két góllal vezettünk, mégis meg kellett elégednünk a döntetlennel (3-3). Bíztató, hogy Kis Róbert vezérletével a támadójátékunk dicsérendőnek bizonyult, a védekezésünk azonban már kevésbé.

Az első félidőben támadólag lépett fel a Vác, együttesünk ez idő tájt elsősorban a biztonságos védekezésre és a kontrákra törekedett. A játékrész hajrájában a hazaiak szereztek vezetést, ám Jovánczai előkészítése után Geiger még a pihenő előtt egalizált. A látottak alapján igazságos eredménnyel zárult az első felvonás.

A folytatásban még inkább bizakodhattunk, hiszen a 48. percben Kis Róbert találatával már vezettünk, sőt „Baggio” becenévre hallgató technikás labdarúgónk szép szólógóljával a hajrára kétgólos előnyt szereztünk. Ekkor erősen bíztunk a sikerben, ám jelzésértékű volt, hogy vezetőedzőnknek, Tóth Bálintnak Ulviczkit a középpályáról hátra kellett vezényelni a védelembe, Kiss Dávid pedig taktikai okokból váltotta a korábban becserélt Rézművest. Sajnos, Kis Róbert második góljára nagyon gyorsan válaszolt a Vác, sőt, a 93. percben egy szerencsés találattal – a kapufáról pattant a hálóba a labda – a vendéglátók megmentettek egy pontot, mi viszont ezzel kettőt veszítettünk.

Fájdalom, de kísértett a múlt, vagyis, a tavalyi idény, amikor nagyon sok pontot veszítettünk egyéni, védekezési hibákból, s ez történt ezúttal Vácott is. A szakvezetés szerint ennek oka némileg a kommunikáció hiányában keresendő, ugyanis a hátsó alakzatban több külföldi játékosunk szerepel, ám a szakmai vezetés vallja azt is, teljesen nem szabad erre fogni a bekapott gólokat. Nyolc új futballista érkezett csapatunkhoz, akiknek beépítése szép szakmai kihívás, ám mindez némi időt vesz igénybe. A közeljövő feladata, hogy a pályán történő kommunikációt, egymás segítését erősíteni kell. Összességében az egy pont Vácott nem rossz eredmény, a látottak alapján mégis komoly hiányérzetünk van a győzelem elmaradása miatt. Mégsem szabad ezen tovább morfondírozni, elvégre minden szegedi futballdrukker azt szeretné, ha a Putnok elleni hazai fellépésünkön (szombat, 17 óra) újabb sikert ünnepelhetnénk közösen.

Vác – Szeged 2011: 3–3 (1-1)
Vác, 300 néző, v: Fenyvesi

Gólszerzők: Rusvay (42.), Kákonyi (84.), Király (93.) ill. Geiger (45.), Kis R. (48., 83) Sárga lap: Kis R. (81.)

Vác: Palásthy D. – Króner (Farkas P., 68.), Páles, Benke, Petrezselyem (Kelemen P., 52.) – Kákonyi, Papp K., Gulyás M., Rusvay – Berki I., Palásthy N. (Király P., 52.)

Szeged: Belecsan – Kéri T., B. Kapic, Toca, Farkas Z. - Ulvicki, Borbély – Geiger, (Rézműves 58., Kiss D. 80.), Lisztes, Kis R. (Gomez 88.) -  Jovánczai


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink