Nagyon megnehezítette a csapatok dolgát a hatalmas szél, ami az első félidőben inkább a vendég Ceglédet segítette, de ők sem tudtak igazán komoly helyzetet kidolgozni. Az első nagyobb lehetőség a 20. percben adódott Nagy Mihály csapata előtt, egy kontratámadás után a szegedi oldalhálóban kötött ki a labda. Ezután a Szeged előtt adódott lehetőség, de egy szabadrúgás a sorfalról szögletre pattant, utána pedig már nem alakult ki veszély a ceglédi kapu előtt. A szünet előtt Zádori fejelt le egy labdát Geigernek lövésre, aki nem sokkal lőtt kapu mellé. A második játékrész sem hozott fordulatot, továbbra is kevés lehetőséget tudtak kicsikarni a csapatok, ám így is megnyerhette volna a találkozót a Szeged-Grosics. Pászka Lóránd futott el a 83. percben a bal szélen, majd bejátszotta Germán Tamásnak a labdát, aki ráfordult a kapura, és kis híján be is talált, Mursits azonban a gólvonalról mentett lábbal. Nem született gól tehát Gyulán, Klausz László együttese jövő vasárnap a Balmazújváros otthonában folytatja a következő fordulóban.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Ceglédi VSE 0-0
Gyula, Grosics Gyula Akadémia, 250 néző. Vezeti: Takács János (Medovarszki János, Szilágyi Norbert.
Szeged-Grosics: Szántai – Achim, Geiger (Pászka, 63′), Mészáros, Coroian (Balogh, 76′), Jagodics, Germán, Farkas M., Zabari, Király, Zádori (Andorka, 80′). Vezetőedző: Klausz László.
Cegléd: Mursits – Nánási, Takács, Albert I., Vaszilovszki, Fürjes (Asztalos – a szünetben), Albert Á., Farkas A., Szabó V., Peres, Preklet. Vezetőedző: Nagy Mihály.




