Dorogon szakadt meg a veretlenségi sorozatunk

20170409-162816.jpg
Bor Dávid találatával 1-0-ra legyőzte a Dorog a Szeged 2011-Grosics Akadémiát, így Klausz László csapata kilenc veretlen bajnoki után maradt ismét pont nélkül.

A mérkőzés előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy melyik csapat tudja folytatni kiváló szériáját: a Dorog ezt megelőzően öt mérkőzésen nem talál legyőzőre, Klausz László csapata pedig zsinórban tizedik veretlen bajnokijára hajtott. Ahogy azt előzetesen várni lehetett, a két hasonló stílusú csapat nem találta a fogást egymáson, az első percek mezőnyjátékot és némi szegedi fölényt hoztak. Az első kapura tartó kísérletre bő negyed órát kellett várnia a publikumnak, ekkor Szántai kapuja fölött szállt el egy hazai kísérlet, majd a következő támadásból megszületett az első kaput eltaláló próbálkozás is, de Germán lövése egyenesen Zima kezei között landolt. Átvette ezután az irányítást a Dorog, a 35. percben Szántainak akadt dolga, egy közeli lövést kellett hatástalanítania a szegedi kapusnak. A félidő hajrájában aztán megszerezte a vezetést a hazai csapat, egy jobboldali akció végén egy lapos beadásra érkezett a hosszú saroknál Bor Dávid, Szántainak már nem volt esélye átérni, nem okozott gondot a hazai játékosnak a kapuba juttatni a labdát. A félidő végére felpörögtek az események, kétszer is egyenlíthetett volna a Szeged-Grosics, de újabb találat nem született, így egygólos hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A szünetben Klausz László bedobta Andorka Pétert Horváth Attila helyett, ezzel együtt a taktikai felállás is megváltozott, támadóbb szellemben vágott neki a második negyvenöt percnek a vendég gárda, nyomást is helyezett a Dorogra, de komoly helyzetek formájában nem mutatkozott meg ez a fölény. A 66. percben aztán megint Szántai került főszerepbe, amikor Medgyes Zoltán hosszú felső sarokba tartó labdáját tolta bravúrral szögletre. Pár perccel a lefújás előtt egyenlíthetett volna a Szeged, 25 méterre a dorogi kaputól jutott szabadrúgáshoz a vendég gárda, Germán Tamás állt oda, hogy elvégezze, ám lövése a felsőlécen csattant, ezután pedig már nem adódott újabb lehetősége Klausz László együttesének, így kilenc veretlen bajnoki után maradt ismét pont nélkül a Tisza-parti gárda. Legközelebb a Kozármisleny ellen lép pályára a Szeged 2011-Grosics Akadémia, méghozzá szerdán, ugyanis hétközi fordulót rendeznek a Merkantil Bank Ligában.

Dorogi FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1–0 (1-0)
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, 500 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Iványi István, Kis Zoltán).
Dorog: Zima – Kővári, Berkó, Bora, Csató, Tóth M. (Grabant, 70′), Medgyes (Szedlár, 81′), Mészáros Á., Bor, Tomás, Simon A. (Vígh, 87′). Vezetőedző: Németh Szabolcs.
Szeged-Grosics: Szántai – Horváth A. (Andorka, a szünetben), Mészáros M., Farkas, Achim, Coroian (Pászka, 75′), Jagodics, Germán, Zabari, Király, Zádori (Balogh, 70′). Vezetőedző: Klausz László.
Gól: Bor (42′)
Sárga lap: Kővágó (48′), Simon A. (61′) ill. Jagodics (57′), Balogh (72′)


Online közvetítés:
időpontesemény
90+4′ Ebben a pillanatban véget ér a találkozó, Dorogon szakad meg a veretlenségi sorozata a Szeged-Grosicsnak, 1-0-ra nyernek a hazaiak.
90′ Négy perc a ráadás.
87′ Utolsó változtatási lehetőségét is kihasználja a Dorog, Simon Attila helyett érkezik a hajrára Vígh Ádám.
86′ Kapufa! Itt volt az egyenlítési lehetőség a Szeged-Grosics előtt, 25 méterre a dorogi kaputól jutott szabadrúgáshoz a vendég gárda, Germán állt a labda mögé, ám a lövése a keresztlécen csattant, nem biztos hogy lesz még ekkora esély az egyenlítésre.
81′ Az utolsó tíz percre beküldi Németh Szabolcs Szedlár Zoltánt, Medgyes jön le a pályáról a hazaiaknál.
79′ A Dorog most már egyértelműen a kontrákra rendezkedik be és őrzi egygólos vezetését, a vendégek pedig nem tudják egyelőre feltörni a hazai reteszt a mérkőzés hajrájába fordulva.
76′ Többet birtokolja a labdát a vendég csapat és mindent megtesz az egyenlítésért, ez azonban egyelőre nem jön össze.
75′ Utolsó cserelehetőségét is kihasználja Klausz László vezetőedző, Coroiant Pászka Lóránd váltja.
72′ Balogh Gusztáv gyorsan begyűjt egy sárga lapos figyelmeztetést, a középpályán csúszik oda az egyik hazai játékosnak, ám sajnos labdát nem talál.
70′ Mindkét oldalon változtatnak a mesterek, a Szeged-Grosicsba érkezik Balogh Gusztáv Zádori helyére, a hazaiaknál pedig Tóth Martin hagyja el a pályát és Grabant Bence áll be.
66′ Szántainak kell nagyot védenie! Medgyes Zoltán tüzelte 17 méterről a hosszú felsőbe, a szegedi kapus bravúrral üti szögletre a labdát, a sarokrúgás után sikerül felszabadítania a vendégeknek.
61′ Simon Attila nem ért egyet a jétékvezető egyik ítéletével, ezt szóvá is teszi, cserébe kap egy sárga lapot.
58′ Remek akciót vezet a Szeged-Grosics a baloldalon, aminek a végén Király Patrik kerül helyzetbe, de nem sikerül gólra váltania ezt a lehetőséget.
57′ Jagodics is begyűjt egy sárga lapot.
54′ Andorka beállításának köszönhetően támadóbb szellemben futballozik a Szeged-Grosics, nagyobb nyomás alá helyezi az utóbbi percekben a Dorogot, ám komolyabb helyzetet még nem sikerült kidolgoznia a vendégeknek.
48′ Kővári Róbert sárgul be egy belépő után a hazaiaktól.
46′ Cserélt a szünetben Klausz László, Horváth Attila maradt az öltözőben és Andorka Péter kap játéklehetőséget.
46′ Folytatódik a találkozó, a Szeged-Grosics kezdte a második félidőt.
45′ Nem hosszabbít az első játékrész végén Zierkelbach sporttárs, egygólos haai vezetéssel vonulnak szünetre a csapatok.
44′ Felpörögtek az események, két helyzet is adódik a Szeged-Grosics előtt, előbb Zádori csúsztatását hárítja a hazai kapus, majd Zabari lövése száll el a kapufa mellett, gyorsan szeretne válaszolni a vendég csapat a dorogi vezetésre.
42′ GÓL! Megszerzi a vezetést a hazai csapat, egy jobboldali támadás végén érkezik laposan középre a labda, ami elgurul a szegedi lábak között, a hosszúnál érkezik Bor Dávid, Szántai pedig tehetetlen, 1-0.
39′ Továbbra is keresik a fogást egymáson a felek, úgy tűnik, hogy egy-egy hibának nagy jelentősége lehet mindkét oldalon.
35′ Szántainak akad dolga, egy hazaiakció végén kell védést bemutatnia, 18 méterről érkezik a kísérlet, azonban nagyjából pontosan a kapu közepébe, így nem okoz gondot a hárítás.
32′ A hazai szurkolók jó hangulatot teremtenek, talán ennek is köszönhető, hogy átvette a kezdeményezést a dorogi csapat, ezúttal egy baloldali szabadrúgás után veszélyeztet a hazai gárda, de a szegedi védelem tisztázni tud és a labda meg sem áll a dorogi térfélig.
27′ Mélységi passzal próbálná átjátszani a szegedi védelmet a Dorog, de résen van a vendég védvonal, időben kilépnek, így lesen akad meg a hazai akció.
22′ Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett nagy taktikai küzdelem zajlik a két csapat között, a két nagyon hasonló stílus és taktikai felállás kioltja egymást, így komolyabb lehetőséget egyik csapat sem tud kidolgozni.
16′ Mindkét kapu előtt megvan az első lehetőség: a hazaiak egy szép akció végén jegyzik a mérkőzés első kísérletét, ám a lövés egy méterrel elszáll Szántai kapuja felett. Rögtön a következő akcióból veszélyeztet a Szeged is, Germán lövése el is találja a dorogi kaput, de pont középre megy a kísérlet, így nem okoz gondot Zima kapusnak.
11′ Eddig mindkét csapat jól zárja le a területeket a másik előtt, a Dorog az utóbbi percekben kicsit többet járatta a játékszert, de egyelőre ők sem tudják feltörni a szegedi védekezést.
6′ Magához ragadja az irányítást a Szeged-Grosics, a Dorog visszább is húzódik a saját térfelére és vár a szegedi hibára, amelyből megindíthatja ellenakcióját. Erre eddig azonban nem került sor.
1′ Ebben a pillanatban elkezdődött a találkozó, a hazai csapat indította útjára a labdát.
2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
29. forduló
2024.04.22. hétfő, 20:00
ETO FC GYŐR
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
ETO Stadion
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 64
02. VASAS FC 57
03. ETO FC GYŐR 54
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 51
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 43
06. GYIRMÓT FC GYŐR 41
07. SOROKSÁR SC 38
08. FC AJKA 37
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 37
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 37
12. BUDAPEST HONVÉD 36
13. BUDAFOKI MTE 33
14. PMFC 31
15. BVSC-ZUGLÓ 30
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 22
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 14

Partnereink