Jó rajt, Lisztes duplával

honved.jpg
Helyenként jó játékkal, a Honvéd II. elleni értékes győzelemmel (3-2) rajtolt csapatunk a bajnokságban. A három pontért sokat tett együttesünk, a rutinos Lisztes Krisztián duplával, Jovánczai Zoltán pedig fontos találattal debütált a lelkes szegedi publikum előtt.

Mintegy 1500 néző várta a találkozót, amelyen a szegedi ultrák egy látványos transzparenssel („Most, vagy soha! Irány az NB I!”) egyrészt a vágyaikat fogalmazták meg, másrészt megadták a mérkőzés alaphangulatát.  Az atmoszférának jót tett az is, hogy a kezdőrúgást Lékó Péter nemzetközi sakknagymester, Szeged egyik büszkesége végezte el, ráadásul az ultrák végig énekelve buzdították a mieinket. Labdarúgóink nagy lelkesedéssel és a győzelem reményében kezdték a mérkőzést, elvégre a minimális cél az 1-8 helyezés, a középtávú az 1-5, míg a fő terv az, amit a fentebb említett szegedi fanatikusok jeleztek hosszú drapériájukon.

Lisztes Krisztián pedig hamarosan jelezte, hogy nem levezetni jött Szegedre, ugyanis a 49-szeres magyar válogatott középpályás, aki több mint kétszáz Bundesliga meccsel a háta mögött komoly tapasztalattal rendelkezik, vezetést szerzett csapatunknak (1-0), a félidő vége előtt nem sokkal azonban a kispestiek Nagy, igazán erős fejessel egalizált (1-1).

Szünet után ismét nekiestünk ellenfelünknek, s hamarosan a sérüléséből felépült és csak néhány napja tréningező Jovánczai Zoltán ügyes fejesével újra vezettünk (2-1). Támadásban maradtunk Jovánczai beállásával pedig akcióink is több veszélyt hordoztak magukban. A 78. percben aztán megint Lisztes villant, amikor is szenzációs szóló végén a bal sarokba helyezte a labdát (3-1). Varga Máté szabadrúgásával meglehetősen gyorsan válaszolt a Honvéd (3-2), a végéig azonban sikerült megőrizni az előnyt, egyben megérdemelt győzelmet aratni.

A lefújást követően a szegedi publikum hálásan ünnepelte együttesünket, a városban és országszerte méltán közkedvelt Lékó Péter sakknagymester pedig kijelentette, olyannyira megérintette a csapat játéka és a meccs hangulata, hogy legközelebb is kilátogat a vasutas stadionba. A nagyszerűen küzdő kispestiek szerint a rutin döntött a javunkra, játékosaink ehhez még a pazarul buzdító hazai nézősereget is hozzátették. A duplázó Lisztes Krisztián például ezt mondta: „Kizárólag győzelemben gondolkodtam, talán kicsit könnyebb meccsben is, a lényeg persze a győzelem. Az külön öröm számomra, hogy jól sikerült a bemutatkozásom, hiszen örömmel jöttem Szegedre, nagyszerűen érzem magam a városban és a csapatban egyaránt. Remek érzés ilyen lelkes szurkolótábor előtt futballozni, a drukkerek sokat segítettek nekünk a Honvéd ellen. Remélem és hiszem, hogy a jövőben is sok örömet okozunk a szegedi szurkolóknak.”

Legközelebb erre jövő szombaton, Vácott lesz lehetősége együttesünknek, majd a 3. körben az újonc Putnokot fogadjuk idehaza.

NB II Keleti csoport 1. forduló:

Szeged 2011 – Budapest Honvéd-MFA: 3-2 (1-1)

Szeged, SZVSE-stadion, 1500 néző. V: Botló

Gólszerző: Lisztes (28., 78.), Jovánczai (58.), ill. Nagy M. (41.), Varga M. (81.).

Sárga lap: Ulvicki (53.), Jovánczai (66.), Kéri (87.), ill. Futó (57.), Remes (91.).

Szeged 2011: Belecan – Kéri, B. Kapic (Laczkó 71.), Toca, Farkas Z. - Borbély, Ulvicki - Kis R., Lisztes, Gomez (Geiger 61.) - Rézműves (Jovánczai 46.),

Honvéd: Vereckei – Moga, Remes, Gengeliczki, Kovács G. (Varga M. 77.) - Czár (Kosztics 55.), Lengyel, Futó, Csontos (Nagy G. 68.) - Nagy M., Vólent


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
17. forduló
2023.12.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
PMFC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 37
02. ETO FC GYŐR 35
03. VASAS FC 31
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 31
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 27
06. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 23
07. GYIRMÓT FC GYŐR 22
08. PMFC 22
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 21
10. SOROKSÁR SC 20
11. BUDAPEST HONVÉD 20
12. BUDAFOKI MTE 19
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 18
14. BVSC-ZUGLÓ 16
15. TISZAKÉCSKEI LC 15
16. BFC SIÓFOK 13
17. FC AJKA 11
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 7

Partnereink