Mészáros Márk: jó formában várjuk a Nyíregyházát!

meszaros-mark.jpg
Ősszel 2-0-ás győzelemmel otthon tartotta a három pontot a vasárnap Gyulára látogató Nyíregyháza. A hétvégén hazai környezetben pályára lépő Szeged 2011-Grosics Akadémia játékát erős stabilitás jellemzi, hiszen a csapat tavaly december óta nem talált legyőzőre. Az együttes egyik oszlopos tagja, Mészáros Márk régebben játszott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapatnál, és 2011-ben még gólt is szerzett a Szeged ellen.

- 2011. október 8-án még nyíregyházi játékosként az 51. percben gólt lőtt a jelenlegi klubjának. Emlékszik még erre a mérkőzésre és a találatra?
- Igen, emlékszem. Szabadrúgásból szereztem gólt, olyan 18 méterről vettem be az akkori szegedi kaput. Ha jól emlékszem, akkor a találatommal szereztük meg a vezetést, és 3-2 módosult az eredmény, a hármas sípszó után pedig 4-3-ra nyertünk.

- Vasárnap a Nyíregyháza látogat hozzánk. Mennyit változott azóta a nyírségi együttes? Vannak a mostani keretben olyan játékosok, akikkel együtt játszott?
- A csapat kerete nagyban megváltozott azóta, szerintem a vezetőségi tagok közül maradtak inkább olyanok, akiket még ismerhetek. Az együttes már teljesen más, mint amikor ott játszottam. Az évek elteltével a Nyíregyháza háza táján jobbak lettek a feltételek, és más a cél előttük. Egy bajnokaspiráns klubról van szó, mely ellen vasárnap egy nehéz összecsapásra számítok.

- 2014-ben csatlakozott mostani klubjához, a Szeged 2011-Grosics Akadémiához. Az előbb említett, 2011-ben játszott összecsapáshoz képest Ön szerint mennyit változott a szegedi együttes?
- Óriási változások történtek a klub életében. Azóta teljesen mások a célok. Pont abban az évben csatlakoztam a csapathoz - 2014-ben - amikor felkerült a klub az NB II-be. Ezt a csapat nevében is mondhatom, hogy szeretnénk, hogy megépüljön Szegeden a stadion, és minél több hazai szurkoló előtt játsszunk, minél eredményesebben. A hosszú távú célunk természetesen az NB I-be való feljutás. A mostani idényünkre azt tudom mondani, hogy szeretnénk megőrizni azt a stabilitást, ami most jellemzi a csapatot, és jó lenne, ha az idény végén is mi kapnánk a legkevesebb gólt.

- Beszéljünk a jelenről. Hogyan telt a válogatott szünet a csapat számára?
- Regenerációval. Az utolsó mérkőzésink sűrűen jöttek egymás után, és jót tett most az idézőjeles pihenés.

- Mit vár a vasárnapi, Nyíregyháza elleni összecsapástól?
- Annak ellenére, hogy nincs jó formában a Nyíregyháza, nehéz mérkőzésre számítok. Az NB II 20 csapatát és eredményeit nézve bármikor, bárki, bárkit legyőzhet, vannak is meglepetések. Az pozitív, hogy még mindig mi kaptuk a legkevesebb gólt, és bátran mondhatom, hogy jó formában van a csapat. Természetesen úgy lépünk a pályára vasárnap, hogy itthon akarjuk tartani a három pontot.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink