Pontokat érhet, ha jól pásztorkodik a csapat a Mosonmagyaróvár ellen

klausz-laszlo-03.jpg
A válogatott szünet miatt kivételesen csütörtöki bajnoki vár a Szeged 2011-Grosics Akadémiára, mely hazai pályán kemény meccsnek néz elébe a mindössze egy ponttal mögöttünk lévő Mosonmagyaróvár ellen. Klausz László vezetőedző elárulta, szerinte mi a tavaszi, kapott gól nélküli sorozat titka, kiderül, hogy lehet valaki jó pásztor a futballpályán, és hogy mi dönthet majd a mosonmagyaróváriak ellen.

- Anélkül, hogy túlértékelnénk a dolgot, jegyezzük meg, hogy a csapat a negyedik meccsét játszotta le kapott gól nélkül. Mi siker titka?
- Leginkább a csapategység, és persze nem csak a védelem érdeme ez, hiszen amikor az ellenfél építi a támadását, már a középső zónában letámadjuk őket, ebben pedig mindenkinek szerepe van. Próbáljuk úgy terelni a labdát, ahogy a jó pásztor teszi a nyájával, mi azon igyekszünk, hogy oldalra kerüljön, és minél nehezebben jussanak vele a kapunk felé. Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy van három kiváló belső védőnk - hozzájuk sorolom Jagodicsot is, bár ő eddig kevesebb lehetőséget kapott. Meggyőződésem, hogy posztjukon valamennyien a liga legjobbjai közé tartoznak. Mindez persze nem sokat ért volna, ha nincs a kapuban Szántai Levente, aki többször is nagyot mentett.

- A Zalaegerszeg otthonában nem számít rossz eredménynek a döntetlen, elégedett?
- Inkább azt mondnám, hogy tűrhető az egy pont, elégedett nem vagyok. A hozzáállással és a játékkal viszont tényleg elégedett voltam, az első félidőben érzésem szerint jobbak voltunk, több helyzetünk volt. A második játékrészben behátráltunk, de a védelemmel nem volt probléma. Ha jobban figyelünk, és a játékosok azt csinálják, amit kérek, nyerhettünk volna.

- Két tavaszi döntetlen és győzelem után a Mosonmagyaróvár ellen a 3 pont a cél?
- Nem lehet más, de azt azért hozzáteszem, hogy ők előrébb állnak a tabellán, mint a Zalaegerszeg. Ha most talán látszólag nincsenek is a legjobb formában, erős együttesnek tartom őket, mely jó játékra képes. A labdát nem ívelgetik, hanem felhozzák, most néztem meg a Nyíregyháza elleni meccsüket, és itt is jól nyitnak területeket, az egy csatár mellé gyakran megérkeznek a szélső hátvédek és a szélső középpályások, de a kontráik is veszélyesek.

- Hogy készül a csapat, mire számíthatunk a meccsen?
- A vasárnapi meccs után hétfőn pihenőt kapott a keret, kedden volt az első edzés. Semmi rendkívülit nem tervezünk, a megszokott munkát végezzük. Az biztos, hogy a saját kapunkat úgy kell védenünk, mintha a családunkat védenénk. Kemény küzdelemre számítok, a pontok sorsáról a pillanatnyi forma dönthet.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink