Jovánczai gólokkal tért vissza

Huszonkét labdarúgó lépett pályára csapatunkban a szerdai SZVSE elleni edzőmérkőzésen, amelyen nyolc találatig jutottunk, ám ezúttal sem az eredmény volt a fontos. Jóval inkább az, hogy Tóth Bálint vezetőedző megtalálja a kezdőcsapatot a Honvéd elleni hét végi bajnoki rajtra.

A SZVSE elleni tréningmeccsen is pályára lépett három próbajátékos, a szerb Markovics és Filip, valamint a szegedi kötődésű Hajdú Sándor, aki legutóbb az MTK-ban futballozott.  Mindhárman a második félidőben kaptak lehetőséget, akárcsak a sérüléséből visszatérő Jovánczai Zoltán, aki két gólt szerzett, ami lényeges elem, hiszen ő a csapat első számú centere. Ezért fontos a felépülése, n o meg erre a posztra igazolni szeretne még játékost a szakmai stáb.

Az osztálykülönbség meglátszott a felkészülési mérkőzésen, a kívánt hatást mégis elérte a találkozó, hiszen a megfelelő terhelés mellett a támadóstílust is gyakorolhatták labdarúgóink. A lefújást követően aztán a szakvezetés Hajdú Sándortól és Filiptől egyaránt elköszönt, a szerb Markovics viszont továbbra is a csapattal készül, esetleges szerződtetéséről később döntenek vezetőink.

Szeged 2011 – SZVSE: 8-1 (3-1)

Együttesünk a SZVSE elleni 90 perc során ebben az összeállításban lépett gyepre.

Első félidő:  Belecsan – Kéri T., B. Kapic, Toca, Farkas Z. – Ulviczki, Borbély B. – Gomez, Lisztes, Kis R. – Rézműves

Második félidő: Trepák- Hajdú S., Tóth I., Kiss Cs., Radnai – Kiss D., Laczkó J., Markovics, Geiger  - Jovánczai, Filip.

Csapatuk legközelebb szombaton a bajnoki rajton (SZVSE-stadion 17.30) a Honvéd II ellen lép pályára, egy nappal korábban, augusztus 17-én, pénteken 17 órakor pedig szurkolói ankétot tartunk a SZVSE sporttelepen, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink