Kimaradt a helyzetek többsége a Politechnika ellen

Bízzunk benne, hogy a kevésbé sikeres főpróba után remek lesz az előadás. Mindenesetre a temesváriak jól sáfárkodtak a lehetőségeikkel, és 2-1-re nyertek a vasárnap délutáni, gyulai felkészülési mérkőzésen.

Hazai szempontból gyengébbre sikerült az első negyedóra, de a vendégek vezető találatára Zádori Krisztián góljával még az első játékrészben válaszolt a Szántai Leventét derékfájdalmak miatt nélkülöző Szeged-Grosics. A fiatal támadó a bal oldalon szerzett labdát, majd befelé húzott, és 13 méterről a hosszúba tekert.
Az 1-1-es félidő után a mieink előtt adódott több helyzet, nem egy jó lehetőség kínálkozott a vezetés megszerzésére, de ez a hajrában az ellenfélnek sikerült, így végül a Poli nyert 2-1-re.

Szeged 2011-Grosics Akadémia: Szemerédi - Achim, Mészáros, Farkas M., Zabari, Tóth, Zádori, Andorka, Germán, Coroian, Király. Cserék: Molnár P., Geiger, Balogh, Kasuba, Horváth, Jagodics, Farkas A.

- Körülbelül ugyanazt tudom elmondani, mint korábban nem egyszer, jól játszottunk, több helyzetünk volt, az ellenfél alig jutott el a kapunkig, de mi nem éltünk a lehetőségekkel, ők pedig kihasználták azokat. Voltak bőven pozitívumok, az eredményre pedig mondhatnánk, hogy ez csak egy felkészülési mérkőzés, de itt is fontos lenne az győzelem, éppen ezért fájó, hogy kikaptunk - értékelt Klausz László vezetőedző.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
17. forduló
2023.12.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
PMFC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 37
02. ETO FC GYŐR 35
03. VASAS FC 31
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 31
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 27
06. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 23
07. GYIRMÓT FC GYŐR 22
08. PMFC 22
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 21
10. SOROKSÁR SC 20
11. BUDAPEST HONVÉD 20
12. BUDAFOKI MTE 19
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 18
14. BVSC-ZUGLÓ 16
15. TISZAKÉCSKEI LC 15
16. BFC SIÓFOK 13
17. FC AJKA 11
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 7

Partnereink