Szoros siker Vásárhelyen

1-0-ra nyert Hódmezővásárhelyen, utolsó előtti felkészülési mérkőzésén a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A szerdai találkozón csapatunk jópár helyzetet kihagyott, ugyanakkor az időjárás miatt talán nem is volt esélye a látványos játéknak.

Műfüvön, az időjárás miatt közel sem ideális körülmények között lépett pályára Klausz László együttese, mely ugyan végig uralta a mérkőzést NB III-as ellenfelével szemben, de a támadások befejezésénél közel sem jeleskedett. A kiegyenlítettebb első játékrész után a vásárhelyiek a második félidőben már egyáltalán nem jelentettek veszélyt a kapunkra, ugyanakkor gólt a több nagy lehetőségből a mieink is csak egyetlen egyet szereztek. A 73. percben Balogh Gusztáv volt eredményes, ezzel nyertünk 1-0-ra.

Szeged-Grosics: Szemerédi – Tóth, Farkas, Mészáros, Pászka, Achim, Horváth, Király, Germán, Andorka, Zádori. Csere: Jagodics, Zabari, Kasuba, Coroian, Balogh G., Geiger.

- Nem tudok kibékülni a műfüves pályával, egészen más egy mérkőzést így, narancssárga, műanyag labdával játszani. Ennek ellenére 4-5 góllal kellett volna nyernünk, a támadások befejezésével azonban gondjaink voltak. Akadtak persze biztató jelek is, a védekezésünk továbbra is rendben van, nem véletlen, hogy az egész NB II-es mezőnyben mi kaptuk a legkevesebb gólt. Jó volt a labdakihozatal, és a támadásokat is úgy építettük fel, ahogy kell, csak a végén voltok problémák - értékelt Klausz László vezetőedző.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink