Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Klausz László: presztízs mérkőzések előtt állunk!

klausz-laszlo-03.jpg
A Kisvárda elleni, elvesztett mérkőzés után javítani szeretett volna a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Sopron ellen. Csapatunk Germán Tamás révén már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést és a második játékrészben is mi helyeztünk nyomás alá a vendégeket. Ennek ellenére maradt pont nélkül a hazai együttes, hiszen két perc alatt átvette a vezetést a Sopron. Klausz László vezetőedző azóta kielemezte a csapattal ezt az összecsapást.

- Ismét egy szoros, kiélezett csatában maradt alul a Szeged 2011-Grosics Akadémia. Az elmúlt néhány mérkőzésen az látszódik a lelátóról, hogy a játékosok erősebb fokozatba kapcsoltak, és mindent megtesznek azért, hogy nyerjenek, de az összecsapások végére még sincsenek pontok. Ön hogyan látja ezt a pálya mellől?
- A játékosokkal is elemeztük a mérkőzést. Rendben, hogy hajtottunk és a hozzáállással tényleg nincsen probléma, de a Puskás Akadémia és a Sopron elleni mérkőzésen is nagyon alapvető hibát vétettünk. Nem egy ember, hanem egymásra épülve 3-4 ember hibázott. Sokat szoktunk arról beszélni, hogy a csapat számára le van fektetve egy alapkövetelmény, ami a mi játékunkban fontos, és a legutóbbi mérkőzéseken ezeket rendre megszegtük. A mérkőzés folyamán a csapat 70-80 százalékban jól működik, de azért a Sopront és a Puskás Akadémiát is jó csapatnak tartom, nem beszélve a Kisvárdáról.

Sokkal többet kell még fejlődnünk a koncentrációban. Igaz, hogy kevés gólt kaptunk, de ezeknél megbüntetett minket az ellenfél. Nem panaszkodásként mondom, de nagyon szűk a keretünk. Hosszú a bajnokság, és úgy érzem, hogy a csapat kicsit elfáradt. A bajnokság folyamán a játékosok folyamatosan nagy terhelést kaptak folyamatosan. 

- A téli pihenő előtt két mérkőzés van hátra. Mire számít a Békéscsaba és SZEOL ellen?
- A szerdai elemzésen megbeszéltük, hogy az első 15 mérkőzésen jól teljesítettünk, de ez a legutóbbi hónap nem úgy sikerült, ahogy akartuk. De nincs vége ennek a bajnokságnak, sőt még ennek az évnek sem. Megbeszéltük részletesen, mi hogy történt. Ezt az elkövetkezendő két meccset a Békéscsaba és a SZEOL ellen kiemelném ebből a fél éves bajnokságból. Ez a két találkozó presztízs meccs lesz, úgyhogy itt olyan energiákat kell felszabadítani, amivel győzni tudunk, illetve sikeresek leszünk, aztán majd ráérünk pihenni.


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2019.08.25. vasárnap, 17:30
SZEGED-CSANÁD GROSICS/BFC SIÓFOK
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. AQVITAL FC CSÁKVÁR 12
02. WKW ETO FC GYŐR 9
03. BFC SIÓFOK 8
04. MTK BUDAPEST 7
05. BUDAÖRS 7
06. KAZINCBARCIKA 7
07. BUDAFOKI MTE 6
08. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 6
09. DUNA ASZFALT TLC 6
10. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 6
11. SZOLNOKI MÁV FC 6
12. DOROGI FC 6
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 6
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS 5
15. VASAS FC 4
16. SOROKSÁR SC 4
17. VÁC FC 3
18. GYIRMÓT FC GYŐR 2
19. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 1
20. FC AJKA 1

Partnereink