Klausz László: remélem, hogy elhiszik már nekem a játékosaim, hogy jók!

klausz-laszlo-03.jpg
Van tanulsága a Kisvárda elleni mérkőzésnek, melyből sokat profitálhat a csapat a jövőre nézve. Pontot ugyan nem sikerült szerezni, de a játék egyetlen elemében sem maradtunk el a papíron erősebb ellenféltől. A tapasztalatokat már a Sopron elleni, vasárnapi mérkőzésen lehet hasznosítani. Klausz László vezetőedző szerint nehéz egy ilyen eredményt megemészteni, de ismét bebizonyosodott, hogy nem a múlt számít, hanem az, amit a pályán mutat egy játékos.

- Egy hete nehéz mérkőzés előtt állt a csapat, de annak ellenére, hogy a második félidőben megfogyatkozott az együttes, bátran helytállt. Hogy emlékszik vissza a Kisvárda elleni összecsapásra?
- Az ilyen mérkőzéseket mindig nehezebb megemészteni, mint hogyha lefocizott volna minket az ellenfél. Így is van min javítani, de véleményem szerint nem volt különbség a két csapat között. Sőt, számomra a második félidő megint egyfajta bizonyíték volt arra, hogy erősek vagyunk, hiszen 10 emberrel is jól játszottunk, az ellenfél nem tudott kialakítani helyzetet, csak a meccs végén sikerült ez nekik egy kontrából.

- Ezek szerint alapvetően is rendben volt a gárda, hiszen mégiscsak a mezőny egyik legjobbja ellen kellett helytállni emberhátrányban!?
- Hogy őszinte legyek, egy picit csalódtam a csapatban. Nem a játékban, hanem abban a mentális erőben, amit gondoltam, hogy van a csapatnak, és van is, csak kicsit rosszabbul álltak ehhez a mérkőzéshez, talán a régi emlékek miatt.
Nekem az első félidőben a kapott gól utáni játék nem tetszett. Azt tudtuk, hogy az első 15-20 percben nyomni fognak, hiszen a Kisvárda nagyon támadó szellemű csapat. De azt gondolom, hogy éppen ekkor még nem nagyon tudtak kialakítani helyzeteket. A góljuk viszont szép volt, de hát azt megelőzően sajnos egy olyan hibát vétettünk, amiből itthon is gólt kaptunk, ugyanúgy szabadrúgásból. Utána egy 15-20 percig meg is volt fogva a csapat, akkor 2-3 helyzetet sikerült a Kisvárdának kialakítani. A félidőben aztán rendeztük a sorokat és a fejeket, és a második játékrész pedig bebizonyította, hogy van erő a csapatban. Remélem, hogy elhiszik már nekem a játékosaim, hogy jók.
El kell hinniük, hogy semmivel nem rosszabbak azoknál, akik már megjárták az első osztályt, vagy a magyar válogatottban játszottak. Maga a mutatott játék a lényeg, nem a múlt. A múltból nem lehet megélni, az a fontos, hogy a játékosaim tudják, hogy ők mit akarnak és hova tartanak. A második félidő második felében emberhátrányban voltunk, és ennek ellenére ragyogóan alakítottuk ki a helyzeteket. Az első félidőben is volt két, mondhatni száz százalékos helyzetünk Germán Tamásnak és Andorka Péternek köszönhetően. Ahhoz, hogy idegenben is pontot, pontokat szerezzünk, ahhoz ezeket a helyzeteket értékesítenünk kell. Összességében persze nem vagyok elkeseredve, de nehéz ezt az eredményt megemészteni, mert akár nyerhettünk is volna, de nem szabad a múltban ragadni. Nyakunkon a következő három mérkőzés a Sopron, a Békéscsaba és a SZEOL ellen. Ha ezeket hozzuk, akkor nem lesz gond.

- A kiállított Farkas Márk helyét kivel pótolja a Sopron ellen?
- Jagodics a Kisvárda ellen is helyt állt, átkerült a bal oldalra, fejben egyben van, mondhatom, hogy nem hibázott. Ő is egy jó játékos, de természetesen nem tudok mindenkinek egy időben több játékidőt biztosítani. Remélem, hogy nem sújt minket a jövőben több sérülés vagy eltiltás.

- Mit vár a vasárnapi, Sopron elleni összecsapástól?
- A Sopron egy nagyon jó csapat, jól kontráznak, lendületesek. Próbálnak játszani, nem nagyon rugdossák el a labdát, hátulról próbálnak építkezni. Ezt próbáljuk majd megakadályozni, hogy a középső zónában megállítsuk őket, ne jussanak el a kapunkig.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink