Nem bírtunk a Budafokkal

bmte.jpg
Nem találta az ellenszert a Szeged 2011 Grosics Akadémia az újbudaiak szervezett védekezésére, így 2-1-es vereséggel búcsúzott a Magyar Kupától.

Nem várta túl jó állapotú gyepszőnyeg a csapatokat a Budafoki MTE Sporttelepen, sok helyen állt a víz is a pályán, ebből fakadóan előzetesen sejteni lehetett, hogy nem vár könnyű összecsapás Klausz László legénységére. A hazaiaknál Prukner László egy kontrákra épülő taktikával küldte ki játékosait a pályára és jobban is kezdték a találkozót.

Az első veszélyhelyzet Molnár Péter kapuja előtt alakult ki, amikor egy beívelésre érkezett Grúz és a hosszúra csúsztatta a játékszert, de Czirok József tisztázni tudta a gólba tartó labdát. A Szegednek nem sikerült érvényesíteni a csapatok között lévő osztálykülönbséget, sőt az első félidő közepén hátrányba is kerültek. Egy gyors kontra végén Kovács Dávid érkezett remekül a beívelésre és fejjel a szegedi hálóba juttatta a labdát.

A fordulást követően – a félidei három cserének is köszönhetően – lendületesebbé vált a Szeged játéka, de nem találták az újbudai védekezésen a rést. A 64. percben aztán megfogyatkozott Prukner László együttese: a korábbi szegedi Veszelinov Vladimir jutott a kiállítás sorsára. Ez azonban inkább a vendégeket zavarta meg, az emberhátrányban játszó Budafok tovább növelte előnyét: ismét egy kontra végén Kovács került újabb gólhelyzetbe és egy az egyben megverve Molnár Pétert a kapuba juttatta a labdát.

Ezt követően nyomott a Szeged, de Ivancsics révén csak a szépítésre futotta a mérkőzés végén, így Klausz László csapata búcsúzott a Magyar Kupától.

Budafoki MTE – Szeged 2011 2-1 (1-0)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, 50 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Berényi Ákos).
Budafok: Szabó – Patkós, Khiesz, Huszty, Grúz, Vég, Margitics, Ladányi (Nagy D. 62′), Kovács (Fekete 75′), Veszelinov, Vankó (Földi 82′) Vezetőedző: Prukner László.
Szeged 2011: Molnár P. – Tóth G., Coroian, Farkas M. (Zádori, a szünetben), Zabari (Povázsai, a szünetben), Jagodics , Germán, Czirok (Achim, a szünetben), Balogh, Farkas A., Ivancsics. Vezetőedző: Klausz László.
Gólszerzők: Kovács D. (33′ 70′) ill. Ivancsics (82′)
Sárga lap: Ladányi (48′), Grúz (89′) ill. Povázsai (63′), Jagodics (78′)
Piros lap: Veszelinov (64′)


Online közvetítés:
időpontesemény
90′+ 1′ Nem sikerült kiegyenlítenie a Szeged-Grosicsnak. Klausz László együttese bár szűk fél órát emberelőnyben futballozhatott a második félidőben, nem tudta kivívni a továbbjutást, így a Budafok jutott a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé.
88′ Élet költözött a szegedi játékba, de már nincs sok hátra, most viszont szabadrúgáshoz jut Klausz László együttese: nagyjából 25 méterre a hazai kaputól, középről végezhetik el.
82′ GÓÓÓÓL! Ivancsics Gellért szépít, egy szép támadás után elegánsan emeli át a labdát a kifutó budafoki kapus fölött! Talán még sikerülhet kiharcolni a hosszabbítást! 2-1!
79′ Nagyon nyom a Szeged, de ez csupán arra elég, hogy a kapuja elé tolja a hazaiakat, akik teljesen betömörülnek, így szinte lehetetlen áttörni rajtuk, elúszni látszik a mérkőzés Klausz Lászlóék számára.
70′ Nem rendítette meg különösebben Prukner László csapatát a kiállítás, Kovács Dávid a leshatárról ugrik ki és egy az egyben megveri Molnár Péter kapust, így növeli előnyét a hazai gárda. 2-0.
64′ Megfogyatkozik Prukner László együttese. Egy előre ívelt labdával nem tud mit kezdeni a hazai védelem, Veszelinov rosszul számítja ki a labda ívét és csúnyán lekönyököli Farkas Aurélt, akit ápolni kell, mert felszakad a szemöldöke. A játékvezető nem mérlegel, azonnal leküldi a hazai védőt.
63′ Nem tudja feltörni a hazai reteszt a Szeged, de a Budafok előtt sem adódnak újabb lehetőségek, mezőnyjáték zajlik a pályán, a labda jobbára a két tizenhatos közé szorul.
58′ A félidei cserék jót tettek a Szegednek, irányítja a játékot a vendég gárda, de nagy veszély továbbra sem fenyegeti Szabó Balázs kapuját.
52′ Feljebb tolta játékát a Szeged-Grosics, de a haziak kontrákra rendezkednek be továbbra is és nagyon szervezetten védekeznek, komoly lehetőséget továbbra sem tudnak kialakítani a vendégek.
46′ A hazaiak kezdték a második félidőt. Klausz László nem volt elégedett az első félidőben mutatott teljesítménnyel és hármat is cserélt: Farkas Márk helyére Zádori állt be, Czirok helyére Achim Ádám, míg Zabarit Povázsai Zsolt váltotta.
45′ Nem lát okot a hosszabbításra Nagy Róbert játékvezető, így véget vet az első félidőnek, ahol a több lehetőséget kidolgozó Budafok szerezte meg a vezetést Kovács Dávid fejesével. Ha Klausz László együttese tovább szeretne jutni, akkor rendeznie kell a sorokat a félidőben.
44′ Ismét a hazaiak támadnak, szélen fut el a budafoki játékos, a beívelés közben azonban szabálytalankodnak Jagodiccsal szemben, így a játékvezető kifelé ítél szabadrúgást.
39′ A bekapott gól után felpörgeti a játékot Klausz László csapata, sikerül kiharcolni egy szabadrúgást is a hazai térfélen, de komoly veszély ebből sem alakul ki.
33′ Gól. Megszerzi a vezetést a hazai csapat. Egy kontrából indul meg szélen a Budafok, majd egy beívelés érkezik középre, ahol Kovács Dávid kicsit Tóth Gáborra támaszkodva fejjel szerzi meg a mérkőzés első gólját. 1-0.
28′ Kissé áttevődött a játék a hazai térfélre, a Szeged-Grosics rövid passzokkal próbálja feltörni a hazaiak jól szervezett védekezését, egyelőre nem sok sikerrel.
23′ Az látszik, hogy mindkét csapat tiszteli ellenfelét és talán a furcsa hétközi időpont következménye is, hogy szinte helyzet nélkül telt el a félidő fele.
17′ Eddig a hazaiak akarata érvényesül, a labda többet jár a szegedi térfélen, a hazaiak motiváltabban, lendületesebben futballoznak.
13′ Jobbára a mezőnyben folyik a játék, Grúz fejesén kívül komolyabb helyzet nem adódott egyik csapat előtt sem.
7′ Ismét a Budafok veszélyeztet, egy kontra után Farkas Márk becsúszással szögletre ment, a beívelés a rövidre érkezik, Grúz Tamás pedig veszélyesen csúsztat a hosszú sarok irányába, de Czirok József jól helyezkedik, ezzel pedig megakadályozza a hazaiakat a gólszerzésben.
6′ Két komolyabb támadást vezetett eddig a hazai csapat, de Tóth Gábor remekül olvasta mindkét akciót, így nagyobb helyzet nem alakult ki.
1′ A Szeged kezdte a találkozót. Nem vár könnyű meccs a csapatokra, mivel a pályán bizonyos helyeken áll a víz, így a talaj nem éppen ideális a játékra. Fizikailag biztos sokat kivesz majd a játékosokból a 90 perc.
2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
18. forduló
2023.12.10. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 40
02. ETO FC GYŐR 38
03. VASAS FC 32
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 31
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 30
06. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 23
07. GYIRMÓT FC GYŐR 23
08. BUDAFOKI MTE 22
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 22
10. PMFC 22
11. SOROKSÁR SC 21
12. BUDAPEST HONVÉD 21
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 19
14. BVSC-ZUGLÓ 17
15. TISZAKÉCSKEI LC 16
16. BFC SIÓFOK 13
17. FC AJKA 11
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 10

Partnereink