- Bátran kijelenthető, hogy erős a csapat védelme, hiszen alig kapott gólt az eddigi mérkőzések alatt. Ön is így látja?
- Úgy gondolom, hogy nagyon jól rajtoltunk, a legkevesebb gólt kaptuk idáig, a védelem teljesen összeállt. Úgy érzem, három rutinos játékos van hátul, akik remekül kiegészítik egymást. A győzelmeink megérdemeltek voltak. Kicsit hiányérzetem van, mert amikor vereséget szenvedtünk, akkor én úgy érztem, hogy több volt benne. Itthon vezettünk Csákvár ellen, akkor meg lehetett volna tartani azt a vezetést. A Vác ellen sem éreztem azt, hogy kikapunk. Inkább a döntetlen volt reálisabb, mint az 1-0-ás vereség.
- Mi eredményezte ezt, hogy egy kiváló rajtot követően két döntetlen és két vereség következett, és most, hála Istennek egy újabb győzelem?
- Igazából nem volt benne az a két vereség. Azt mondhatjuk, szerencsések voltak az ellenfeleink, mert fölényben játszottunk mindkét meccsen. Sajnos ilyen a foci. Egyszer nyersz, egyszer vesztesz. Úgy érzem, a döntetlenek inkább reálisak voltak. Idegenben a Mosonmagyaróvár ellen nem gondolom, hogy több volt benne, ott jó volt a döntetlen. A Zalaegerszeg ellen is egy "x" szagú mérkőzést játszottunk. Mondom, a két vereségben van igazából hiányérzetem.
- Mennyire nehéz azokban a percekben védekezni, mint amikor mondjuk a legutóbbi mérkőzésen, amikor a hajrában megszerzi csapatunk a vezetést, és az ellenfél magasabb fokozatra kapcsol, és elkezd nyomni?
- Igazából most a Siófok ellen úgy védekeztük ki, hogy tartottuk a labdát. Most ez így könnyebb volt. A SZEOL ellen az első fordulóban azt mondanám, hogy sokkal jobban nyomtak, de ott is egy gólos győzelmet arattunk. Úgy gondolom, hogy a védekezésünk rendben van. Hogyha vezetést szerezünk, akkor azzal tudunk élni. Igaz egyszer nem tudtunk, de úgy érzem, hogy ez a védelem most nagyon a helyén van.
- Több mérkőzés elteltével mit gondol az új játékosokról? Sikerült beilleszkedniük a csapatba?
- Leginkább a védő Jagodics Bencéről szeretnék beszélni, ő még sok szerepet nem kapott, de én már játszottam vele korábban. Van benne potenciál. Amikor ő beállt a sérülések miatt, akkor remekül pótolta a kiesett játékosokat. Úgyhogy ha véletlenül megbomlik ez a hármas hátul, akkor úgy vélem, hogy ő egy jó pótlás.
- Mit vár az idénytől?
- Nehéz idényre számítok, mert nagyon kiegyenlített ez a mezőny. Remélem, hogy tudjuk tartani ezt a remek szokásunkat, hogy kevés gólt kapunk. És hogyha ez érvényesül, akkor bízom benne, hogy a tabella elején zárunk.




